Bevezető
A születésünktől halálunk pillanatáig szabályok vesznek minket körül és ezek között a szabályok között kell, hogy éljük az életünket. Ezek a szabályok határozzák meg, hogy mikortól számítunk jogképes vagy cselekvőképes embernek, milyen, a saját testünkkel vagy éppen életünkkel kapcsolatos beavatkozásokban vehetünk részt, illetve, hogy milyen keretek között szeretnénk az utolsó napjainkat tölteni, mielőtt végleg elhagyjuk földi porhüvelyünket. Pályázatom témaválasztása is épp ezért került az orvosi jogra, mivel szerintem ez a jogterület ténylegesen az egész életünket átöleli és nem csak bizonyos szakaszait. Ez a jogterület egy olyan átfogó és komplex terület, ami véleményem szerint sokkal nagyobb figyelmet kell, hogy kapjon, mivel ténylegesen végig kíséri az életünket. Vizsgálódásom alapja az, hogy pontosan milyen keretek, illetve szabályok közé lehet az emberi életet zárni, továbbá, hogy ezek között a keretek között milyen jogaink vannak. Milyen jogok kapcsolódnak születésünkhöz, megválaszthatjuk, hogy milyen orvosi beavatkozásokban, kezelésekben vagy kísérletekben vehetünk részt, továbbá, hogy jogunk van-e ahhoz, hogy meg válasszuk a saját halálunk lefolyását. Tanulmányomban ezeknek a kérdéseknek a megvizsgálásával próbálok egy olyan konklúziót levonni, amely egy komplett képet ad arról, hogy mennyire van szabályozva az életünk. Ténylegesen mennyire tudjuk befolyásolni, azt, hogy hogyan is éljünk, illetve haljunk meg.
Bibliai vonatkozások
Az emberi élet a születésünktől kezdődő és halálunk pillanatáig tartó állapot, viszont ahogy ezt a biblia is leírja halálunk után a lelkünk tovább él. Ezért is szokás mondani azt, hogy az élet Isten ajándéka. Felmerül a kérdés, hogy minden esetben áldás az élet, pontosítanék, minden esetben élet az élet, bármennyire nem tudjuk befolyásolni a körülöttünk zajló eseményeket? A Biblia legfontosabb tanításai, igéi között találjuk a „Ne ölj!” parancsot. Ez a parancs, vagy mondjuk úgy szabály megjelenik az orvosi esküben is, nem is hiába, mivel az orvosok az élet védelmére esküdnek fel. Ezért is próbáltam a kutatásomba az egyes fejezeteknél az egyház álláspontját is kifejteni.
Az orvosi jog történeti kialakulásának áttekintése Magyarországon
Ahhoz, hogy megértük, hogy mégis miért alakult ki ilyen későn az orvosi jognak a jogszabályi háttere tisztáznunk kell annak történeti fejlődését. Az orvoslás, illetve a gyógyítás története egészen addig vezethető vissza, amikor megjelent az ember a Földön. Már az ősi kultúráknál is megfigyelhetjük azt, hogy volt egy olyan ember a közösségben, aki a gyógyító, vagy a sámán szerepét töltötte be. Ezek az emberek általában az akkori kezdetleges tudásuk alapján, mindenféle varázslattal, gyógyfüvekkel és különféle főzetekkel próbálták valahogy meggyógyítani a betegeket. A honfoglaláskori Magyarországon is ismert volt a gyógyító sámán személye, aki különböző beavatkozásokat hajtott végre egy különleges gyógyító rítus során, amelyet transzban, táncolva és dobot ütve próbált a túlvilággal kapcsolatot teremteni és a szellemek által gyógyítani. A ritmus és a hang fontos kellékei voltak a gyógyító rítusnak. A megidézett segítő szellemek erősítették a gyógyító sámánt a betegségek és a szellemek elleni harcában.[1] A honfoglalás után megközelítőleg 200 évet kellet várni ahhoz, hogy elkezdjen fellendüli a betegek gyógyításának az igénye. Ennek következménye az volt, hogy Magyarországon először, akik a betegekkel, illetve a szegények segítésével foglalkoztak azok a katolikus papok és a szerzetesrendek voltak. A katolikus egyház egyik fő hivatása már Szent István óta, hogy az elesetteket, betegeket, szegényeket és a rászorulókat támogassa. Ezt a támogatást általában kimerítette a betegek ápolása, a szegények és rászorulók élelmezése, ruháztatása vagy akár a lakhatásuk megoldása. A bencések, kiket Szent István telepített Magyarországra elsődlegesen gyógyító rend voltak. A rendhez tartozó Pannonhalmi apátság 1221-ben kórházat is fenntartott. A szerzetesrendek mellett működő kórházat, ispotályt, domus hospitálist[2] nem tekinthetjük a mai értelemben vett célszerű gyógyító tevékenység színhelyének, főleg azért nem, mert vezetőik, ápolóik természetesen mindig papok voltak alaposabb orvosi képzés nélkül. Ugyanakkor viszont meg kell jegyezni, hogy a gyógyfüvekkel, természetes eljárásokkal való gyógyítás nálunk is magas színvonalat ért el. A középkorban a 14. századig egyébként külföldön sem volt orvosképzés, így az egyházi irányítás alatt álló egyetemek kezdetben kiegészítő orvosi képesítést adtak a tanulmányaikat végzett papoknak, így teljes mértékben érthető is, hogy miért a szerzetesrendekre hárult az orvosi feladatoknak az ellátása, hiszen csak a papok és szerzetesek tudtak olvasni, írni, illetve csak ők beszéltek olyan szinten latinul, hogy meg is értsék, azt, amit az egyetemeken tanítanak. A papok azonban a rendek keretén kívül is igyekeztek orvosi gyakorlatot folytatni, bár ettől több zsinat is eltiltotta őket, így pl. az 1139., az 1212. és az 1215. évi lateráni zsinatok. Az eltiltás azonban kevés eredménnyel járt, mert a 15. században is rengeteg orvoslással foglalkozó pap volt. A korabeli orvosi viszonyok némiképpen tükröződnek törvényeinkben is, melyekre általános jellemzőként lehet mondani, hogy a 19. századig nagyon csekély a központi jogszabályok száma és a 16. századtól kezdve jelennek meg helyi céhszabályok, bírói döntések, városi jogalkotás, melyek némi helyi keretet adtak az orvos és beteg viszonyának. Az első ilyen kezdetleges központi jogszabályok közé tartozott I. Kálmán első könyve, amelynek 58. fejezete a „magzatjokat vesztő asszonyokról” szólt. Werbőczy 1517. évi Tripartitumának I. rész 55. címe is rendelkezik az „őrjöngő és bárgyú fiúkról”, vagyis az olyan örökösökről, akik nem kerülhetnek ki az apjuk hatalma alól, mert valamilyen szellemi fogyatékossággal rendelkeznek. [3] Mint tudjuk a középkorban ahhoz, hogy valaki valamilyen mesterséget tudjon űzni csatlakoznia kellett egy céhhez, ahol kitanulta az adott mesterséget és a mestervizsga után válhatott mesteremberré. Ez a céhszabályozás a korabeli gyógyító mesterségre is kihatott, mivel általában a borbélyok látták el a sebészek, chirurgusok[4] és a fogorvosok feladatát. Tehát ahhoz, hogy hatékonyabban védeni lehessen, azt, hogy ki töltheti be az orvos szerepét szabályozni kellett a céheket és azok működését. A 18. század közepéről viszont vannak már olyan feljegyzések is, amelyek azt támasztják alá, hogy nem elég a mestervizsga, ahhoz, hogy valaki orvos legyen, hanem külön kell egy képesítési vizsgát is tenniük, illetve megkövetelték azt is, hogy ha értenek a baromgyógyászathoz[5], akkor azt is a borbélyok, orvosok és a sebészek lássák el.[6] Ez a szabályozás sem lendítette feljebb a sebészet színvonalát és előfordultak olyan esetek is, ahol úgy működtek a sebészek, hogy egyik céhhez sem tartoztak, illetve nem volt képesítésük vagy sebészmesteri levelük.[7] Kifejezett orvosi egyetemek is csak jóval később keletkeztek, Magyarországon például az első orvosi egyetemet 5 tanszékkel Pázmány Péter 1770-ben alapította bécsi mintára Nagyszombaton.[8] A 19. század közepéig nyomasztó volt Magyarországon az orvoshiány. Az egyház által fenntartott ispotályok ekkora már nem minősültek szakszerű gyógyító intézmények. Több orvosnak kellett volna Magyarországra jönnie, hogy több olyan egységesen működő intézményt tudjanak létrehozni, amely megfelel a követelményeknek, viszont ez nagyon nehéz volt, mivel a bécsi egyetemen sem volt annyi orvos, mint ahány betegnek szüksége lett volna. A reformkor némi változást hozott, mivel megalkották az 1832-36. évi országgyűlésen a XLII. törvényt, a tébolyodottak intézésére tett ajánlásokról. 1841-ben megindul a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlése, mely 1934-ig ad nyilvánosságot az orvosoknak. Az igazi fejlődés azonban a 19. század utolsó harmadában indul meg. Ennek előzménye, hogy Markusovszky Lajos 1857-ben megalapítja az Orvosi Hetilapot, mely legrégebbi ma is létező folyóiratunk. Megjelentek a nagy magyar orvosegyéniségek Semmelweis Ignác után. Köztük volt Korányi Frigyes, Balassa János, Fodor József, Hőgyes Endre és Bókay János. A jogalkotásban az első jelentős tény az 1875. évi III. te. volt, a nyilvános betegápolás költségeiről. Ez a törvény fő elvként mondta ki, hogy a költségeket elsődlegesen az ápoltak és ha ők vagyontalanok, hozzátartozóik viselik. Amennyiben a hozzátartozók is vagyontalanok, akkor a költségeket a területi törvényhatóság fedezi, amely e célból betegápolási alapot hoz létre, melyet pótadóval tölthet fel. Sok fejlett országot megelőzött az 1876. évi XIV. tv. a közegészségügy rendezéséről. A törvény közel 200 bekezdésével és korszerű felépítésével majdnem egy évszázadra rendezte az egészségügy alapvető területeit. Polgári jogi szempontból különösen jelentős a 47. §, mely kimondja az orvos gyógymódválasztási szabadságát, egyben műhibákért való felelősségét. Az 58. § kimondja, hogy a kórházak kötelesek minden jelentkező beteget befogadni, lakhelyre és állampolgárságra tekintet nélkül, ameddig szabad ágy van. A törvény az egészségügyet lényegében a Belügyminisztérium irányítása alá helyezi. Ez különösen vitatható megoldás és politikai változásoknál azonnal változtathatnak is rajta. A törvény további bekezdései széles körben biztosítják az elmebetegek védelmét a korabeli állapotokhoz képest, mikor a végleges elmegyógyintézeti elhelyezést bírósági határozathoz köti és kimondja a kényszereszközök, illetve a személyes korlátozások általános tilalmát. A 109. § és a 110. § kötelezővé teszi az eltemettetés előtti halottkémlelést, a halál biztos beálltának megállapítását. Az 1890. évi XI. törvénnyel létrejön az Igazságügyi Orvosi Tanács, melynek egyik feladata a véleményadás orvosi műhibák esetén.[9] Ezek a korabeli szabályozások megadták azt az alapot, amely által Magyarország egy olyan országgá váljon, amely az orvoslás, egészségügy és betegápolás területén az Európai színvonalat erőteljesen elérje. A jogszabályi háttér kiegészítéseként elkezdték megreformálni a biztosításokkal kapcsolatos rendelkezéseket is. A falusi lakosság ellátás jobbá tételére megalkották az 1900. évi XVI. törvényt, viszont ez a törvény nem volt annyira eredményes, mint az eddigiek. Az 1898. évi XXL. törvény az Országos Betegápolási Alap (OTBA) létrehozásával újraszabályozta a nyilvános betegápolás költségét. Sajnálatos módon ez az alap és maga a rendszer nem volt teljes mértékben kielégítő a rossz anyagi helyzetek miatt. A magyar társadalombiztosítási rendszer komoly problémákkal küzdött ezekben az időkben és egészen 1927-ig, amikor megalkották és újraszabályozták a betegségi és baleseti kötelező biztosítást. Ez a jogszabály megszüntette a társadalombiztosítás önkormányzati rendszerét, az alkalmazottakat úgymond „államosítja” és nem bővítette ki a biztosítottak körét. Ennek ellenére létrejött az 1930-as évekre a társadalom jelentős részét átfogó, összesen 9 biztosító intézet által a magyar társadalombiztosítás. Az 1930-as évektől egészen 1945-ig több változáson is keresztül ment az egészségügy, az orvosi rendtartás és az érdekképviseletek szabályozása. Ekkor jelent meg először a magyar jogban az, hogy az orvos-beteg jogviszonya pontosan a megbízás szerződéstípusába tartozik. 1945-től viharos gyorsasággal alakult át a magyar egészségügy és vele együtt az orvosi jog is. A második világháború, illetve az, hogy országunk szovjet irányítás alá került erősen befolyásolta a jogalkotást és azt, hogy az eddig megalkotott törvényeket és rendeleteket egyszerűen már nem lehetett úgy értelmezni, mint a háború előtti időszakban. Egyre több alacsonyabb szintű rendeletet alkottak meg, melynek mértéktelen növekedése többek közt arra is vezetett, hogy a hatályos joganyag áttekinthetetlenné vált. Jelentős változást hozott a 14 évi ex lex[10] állapot után az 1959. évi 8. törvény erejű rendelet, az orvosi rendtartásról. Új szakaszt nyitott az 1972. évi II. tv. az egészségügyről, mivel a törvényalkotó átlátva annak kötelezettségét, hogy alapvető jogokat és kötelezettségeket törvényi szinten kell szabályozni, számos polgári jogi kérdést igyekezett megoldani, mint pl. a szerv, szövet kivételét vagy átültetését. Viszont több olyan kérdéskörrel nem, vagy nem teljes egészében átfogóan foglalkozott a törvény, mint pl. terhességmegszakítás, műtétekre vonatkozó rendelkezések vagy eutanázia. A törvény a szocialista jogra sokszor jellemző paternalisztikus[11] szemléletet tükröz. Ennek lényege az, hogy az orvos és a beteg között nem mellérendelt, egyenjogú polgári jogviszony van, hanem alá-fölérendeltségen nyugvó államigazgatási kapcsolat. Ebben a szemléletben az orvos jó atyaként mindig a beteg érdekében ténykedik, ezért a beteg jogait, jogvédelmét nem is kell szabályozni. Ebben a szemléletben az orvos az, aki mindig és minden körülmények között a legjobban tudja, hogy mi szükséges a betegnek, anélkül, hogy a beteget megkérdezné, vagy a beteget morális lényként elfogadná és a sorsával kapcsolatos döntésekbe bevonná. Tehát itt is megfigyelhető az, ami az egész rendszert tükrözi, hogy az egyénnek nincsen önálló akarata, saját szabad döntése az adott ügykörökben. A rendszerváltozás után megindult az orvosi jog átalakulása, felzárkózása a jogállamok gyakorlatához. Egyre több fontos törvényt alkottak meg, köztük az egészségügyi törvényt, a magzati élet védelméről szóló törvényt és a Magyar Orvosi Kamaráról szóló törvényt. Az Alkotmánybíróság több orvosi jogi tárgyú határozatot is hozott, köztük pl. abortuszdöntések és az eutanáziával kapcsolatos döntés. A törvényeket és a döntéseket kísérő nagy nyilvánosság előtt zajló viták a társadalom előtt bemutatták be az orvosi jogi kérdések súlyát, melynek hatására fejlődésnek indult az orvosi jog tudománya is, amelyet több remek jogásznak és orvosnak köszönhetünk.[12]
Az orvosi jog alapelvei
Az orvosi jog a polgári jog olyan területe, amely a mai jogállamokban a legdinamikusabban fejlődő jogrész. Ez a fejlettség a nyugati államokban, illetve Amerikában sokkal gyorsabban mutatkozik meg, mint hazánkban. Ez a fejlődési ütem annak köszönhető, hogy a nyugati államok rendívül gazdag betegjogi és orvosi felelősségi jogi jogforrásokkal, lexikonokkal és enciklopédiákkal rendelkeznek.[13] Már az ókori kultúrákban is fellehető volt az orvoslásnak, a gyógyításnak, illetve a betegápolásnak az alapjai. Ha az orvosi jog szót meghallja valaki rögtön Hippokratész jut többünk eszébe, nem is véletlenül, hiszen ő fektette le az ókori Görögországban az orvoslás alapjait és ő mondta ki, hogy egy orvosnak milyennek is kellene lennie. Ettől a ponttól kezdve a középkoron át a mai modern korig elengedhetetlenül kapcsolódik hozzánk emberekhez ez a terület, hiszen enélkül a jogterület nélkül már életünk kezdetén komoly problémákba ütköznénk. Attól függetlenül, hogy milyen régóta ismert az orvoslás tudománya maga az orvosi jog nem rendelkezik olyan, hosszú évszázadokon keresztül alakuló, nemzetközileg elfogadott alapelvekkel. Az orvosi jog alapelveit Magyarországon az egészségügyi törvény (Eütv.) tartalmazza, viszont ezek azonban nem tekinthetőek teljes körűnek, mivel nem hivatkoznak az orvosi jog területén is érvényesülő alkotmányos és polgári jogi alapelvekre.[14] Ezért is van szükség a törvény mellett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Etikai Kódexének, illetve az orvosi Bioetikai Kódexének, a Polgári Törvénykönyvünk, az Alaptörvényünk és nemzetközi etikai deklarációk értelmezéséhez, mivel ezen törvények módosítása kihat az orvosi jogra is. Ebből kifolyólag az orvosi jogi alapelvek közé tartozik maga az orvosi, ismertebb nevén a hippokratészi eskü is. A eskü, latinul Hippocratis Iusiurandum, valószínűleg a Hippokratészt megelőző időszakból kb. i.e. 6. századból származik, viszont csak Hippokratész révén vált szélesebb körben is ismertté. Az eskü hagyományosan a Kósz szigetén működött, Aszklépiosznak hódoló orvospapok fogadalmi szövege volt, mivel már akkor csak olyan személyek gyógyíthattak, akik megfelelő végzettséggel rendelkeztek. Az esküt és az orvostudomány szövegét azért is kötik Hippokratészhoz, mivel ő volt az első orvos, aki egy egységes rendszerbe szedte az orvoslással kapcsolatos tanokat. Ennek az eskünek a továbbélése a mai értelemben vett orvosi eskü, amit az orvostanhallgatók mondanak el orvossá avatásukkor.[15] Az orvosi esküt úgy is szokták emlegetni, hogy „Primum nil nocere”, melynek jelentése az első, hogy ne árts. Ez az alapvető orvosi intelem meghatározza, hogy mégis, hogyan kell viselkednie egy orvosnak a beteggel szemben. Sok eseteben a felesküdött orvosok ezt mégsem tartják szem előtt és elkövetnek olyan súlyos, az emberi élettel összeegyezhetetlen beavatkozásokat, amelyek esetenként a betegek életébe is kerülhet, vagy olyan fogyatékossággal kell élniük, amely a mindennapjaikat lényegesen megnehezítik. Ebből kifolyólag volt szükséges megalkotni olyan kódexeket, amelyek átfogóan megadják azt a keretet, amelyben az orvosok mozoghatnak. Az említett MOK általi orvosi kódex meghatározza az egész orvosi szakma hivatásrendjének szabályait, illetve annak erkölcsi normáit. A kódex kimondja, hogy az alapelvek közül az első és legfontosabb az élet és az emberi méltóság tisztelete. Ez azt jelenti, hogy minden körülmény között védenie kell az orvosnak az emberi életet és mindet megkell tennie annak érdekében, hogy ezt az emberi méltóságának tiszteletében tegye. A második legfontosabb alapelv az, hogy mindig jót kell tenni a betegnek és nem szabad neki ártani. Ez az alapelv, ahogy már említettem magának az orvosi eskünek is az egyik legfontosabb eleme. Véleményem szerint ezt az alapelvet nem annyira könnyű értelmezni, mivel lehet, hogy amit az orvos jónak gondol, az pont az ellenkezőjét váltja ki egy betegnél. Ilyen például az eutanázia kérdésköre, hiszen lehet, hogy a beteg már annyira súlyos állapotban van, hogy egyszerűen már csak azt várja, hogy minél hamarabb vége legyen a szenvedéseinek és elmúljon a fájdalom, de az orvos „nem ölheti meg”, mivel arra esküdött fel, hogy minden esetben védi az emberi életet és ebben az esetben csak a fájdalmait csillapíthatja és ha mégis megtenné, akkor a magyar szabályozások és az Etikai Kódex értelében kirívóan súlyos vétséget követne el. De ilyen például egy több éve agyi aktivitások nélkül kómában fekvő beteg esete is, mikor dönt jól az orvos, hogyha továbbra is gépek által életben tartja, vagy lekapacsolja a gépekről? A további alapelvek közé tartozik az egyenjogúság és a kölcsönös bizalom az orvos és betege, illetve orvos és orvos között, a beteg önrendelkezési joga, az igazságosság, illetve a betegek fokozott védelme.[16] Az élethez való jog egy olyan velünk született jog, amely mindennel szemben előnyt élvez és ezt az orvosoknak kötelezően szem előtt kell tartaniuk, mivel az emberi élet és annak védelme az ő hivatásuk alapja. Ahogy a kódex is kimondja az emberi élet a legnagyobb érték, amitől a többi érték függ. Aki megszegi a kódexben meghatározott etikai szabályokat, annak számolnia kell az esetleges következményekkel, amely akár súlyosabb esetben az orvosi hivatástól való eltiltás is lehet. Mint nekünk jogászoknak, úgy az orvosoknak is megvan határozva, hogy a magánéletükben is ugyan úgy be kell tartaniuk a társadalom törvényeit és a közerkölcs szabályait, mint az egészségügyi tevékenységük közben, illetve nem élhet vissza hivatali rangjával, gazdasági, politikai helyzetével sem. Meg van határozva továbbá az is, hogy nem diszkriminálhatja betegeit és munkatársait egy orvos a nemzetiségi vagy politikai hovatartozása, neme, bőr színe vagy vallása miatt. Egy orvos nem élhet vissza a betegek kiszolgáltatott helyzetével, nem sértheti a méltóságukat és figyelembe kell vennie szemérmességét és szégyenérzetét.[17] Ezek az alapelvek a második világháború után társultak a bioetikai alapelvekkel, melynek fejlődésére a Nürnbergi Kódex nagy hatással volt. Ez főként a hitleri eutanázia program, kényszersterilizáció és mindenféle emberkísérletek következményeként tartott náci orvospereknek köszönhető. A Hitler bukása utáni perek nyilvánvalóvá tették azt az egész világ számára, hogy olyan emberellenes kísérleteket folytattak, illetve vettek részt orvosok, amely ellentmond minden orvosi alapelvnek és tudásukat a gyógyítás helyett az emberi faj nemesítésére használták fel. Több ott dolgozó orvosnak a feljegyzései alapján megállapítható az is, hogy egyes orvosok, köztük Josef Mengele nem a felsőbb kényszer hatására, hanem állítása szerint a tudomány érdekében, de inkább saját szórakoztatására hajtott végre olyan kísérleteket nőkön, illetve ikergyerekeken, amelyek általában halállal végződtek. A perek időszaka volt az pont, amikor dönteni kellett, hogy valamilyen keretek közé kell az orvosi tevékenységet szorítani. Nem csak az etikai normákat kellett megalkotni, hanem az orvosi felelősség szabályozását is ki kellett alakítani.[18] Ezek a náci orvosok bármennyire is az emberi élet ellen mentek ezekkel a kísérletekkel egy fontos dolgot mégis tanított az emberiségnek, méghozzá azt, hogy nem elégséges minden esetben az orvosok etikus magatartásának biztosítására az orvosi esküjük, hanem magát a magatartásukat a társadalomnak kell kontrollálnia.[19] Témámnak főként ezért is választottam az orvosi jogot, mivel bármennyire is próbáljuk, ezeket a kereteket nagyon nehéz kialakítani, úgy hogy a felek mellérendelt pozícióban helyezkedjenek el. A hitleri időszak tökéletes példa arra, hogy mennyire jelentéktelen volt az emberi élet, nem csak orvosi, hanem állami szempontból is. Kezdetben arra törekedtek a náci orvosok ezekkel a beavatkozásokkal és kísérletekkel, hogy egy erős és tökéletes génállományú német „übermenscht”[20] hozzanak létre, aki uralkodni fog az egész világon, de ez a elképzelés nagyon hamar kudarcba fulladt, mivel az orvosok megérezték a hatalom ízét és az ellenkezőjét váltották ki. Olyan lelkileg és testileg meggyötört emberek kerültek ki a táborokban lévő vizsgálati és műtő barakkokból, akik már csak abban reménykedtek, hogy mihamarabb vége legyen a szenvedéseiknek.
Jogszabályi háttér – Alaptörvény, Polgári Törvénykönyv, Büntető Törvénykönyv, Egészségügyi törvény és etikai kódexek
Hazánkban ahogy már említettem az orvosi tevékenységgel kapcsolatos előírásokat a Magyar Orvosi Kamara által kiadott Etikai Kódex, illetve az orvosi Bioetikai Kódex tartalmazza. Ezen kívül külön jogszabályok rendelkeznek az orvosi joggal, illetve a különböző orvosi tevékenységgel kapcsolatos beavatkozásokról, ellátásokról és feltételekről. Mivel nincsen hazánknak egy teljesen átfogó, minden területét lefedő komplex jogszabálya az orvosi jogra, ezért az egyes jogforrások egymás háttérszabályai, ezért ezeket a szabályokat az orvosi jog tekintetében együtt kell értelmeznünk. Az első jogforrás, amit megkell vizsgálnunk az maga Magyarország Alaptörvénye. Az Alaptörvény több olyan deklarációt is találunk, ami az emberi élet védelmével, testi és lelki egészségével, illetve az egyén önálló akaratával, autonómiájával és az emberek egyenlőségével foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy az élet összes területén jogunk van az testi és lelki egészséghez és az önálló döntéshozatalhoz, jelen esetben ez a döntéshozatal a saját életünkkel és egészségünkkel kapcsolatos. Jogunk van eldönteni, hogy melyik orvoshoz menjünk, illetve, hogy egyáltalán menjünk vagy sem. Jogunk van a testünkkel kapcsolatos bármilyen beavatkozás mellett vagy ellen dönteni és jogunk van ahhoz is, hogy ha egy orvos diszkriminál minket, vagy más lehetőség, intézmény kínálása nélkül visszautasítja az esetleges kezelésünket, akkor élhessünk alkotmányos jogainkkal, mivel az Etikai kódex II. 2.2. fejezetének 6. pontja is külön kiemeli. A második törvény, amit megkell vizsgálnunk az a 2013. évi V. törvény, vagyis a Polgári Törvénykönyvünk (Ptk.). A Ptk. második könyve rögtön kimondja, hogy az ember mikortól számít a jog értelmében jogképesnek és ez pontosan meddig tart. A törvény értelében az élve születés a feltétele minden további jogunknak. Ez a törvényi feltétel sok esetben eléggé nagy vitát képez például az abortusszal kapcsolatban, mivel a pro és contra táborok éppen ezt vitatják, hogy a megfogant magzat élő embernek számít már az anyaméhben vagy sem, illetve milyen jogai vannak az anyjával szemben. Ennek a kérdéskörnek a vizsgálatával szakdolgozatom későbbi pontjában fogok vizsgálódni. A Ptk. külön nem rendelkezik magáról az orvosi jogviszonyról, mivel ez egy speciális jogviszony, viszont volt már több példa is a kezdeményezésére. Annak az indoka, hogy még nem került bele a törvénybe talán az lehet, hogy nem tudják pontosan eldönteni, hogy az orvos és a beteg között fennálló jogviszony a polgári jogon belül pontosan milyen kapcsolatot, eredmény képez. Azt viszont tudjuk, a magyar szakirodalom többsége megbízási szerződésnek minősítette, mivel az orvosi szolgáltatás főként a gondossági kötelem jellemzőit viseli, még úgy is, hogy nem minden esetben teljesülnek ennek a feltételei pl. képviselet, mivel az orvos nem képviselheti a beteget, illetve az utasításadási jog, ami nem illeti meg a beteget.[21] A következő vizsgálandó jogszabály a 2012. évi C. törvény, vagyis a Büntető Törvénykönyvünk (Btk.). A Btk. szélesebb körben foglalkozik az orvos és a beteg kapcsolatával és annak büntetőjogi hátterével. A Btk. XV. és XVI. fejezete külön foglalkozik az emberi élettel, a testi épséggel és magával az egészséggel és az azok ellen elkövetett bűncselekményekkel, illetve az egészségügyi beavatkozások és kutatások elleni bűncselekményekkel. A törvény ezekben a fejezetekben nevesíti az emberölést, az öngyilkosságban való közreműködést, a magzatelhajtást, a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést, az emberi génállományba való beavatkozást, az emberi ivarsejt tiltott felhasználását, a születendő gyermek nemének megválasztását, az embereken végezhető kutatások szabályainak megszegését, az embrióval vagy ivarsejttel végezhető kutatások szabályainak megszegését, a genetikailag megegyező emberi egyedek létrehozását, vagyis a klónozást, illetve az emberi test tiltott felhasználását és az ezek kapcsolódó büntethetőségi tételeket. Ezeknek a magatartásoknak a büntetőjogi szempontból való vizsgálata éppúgy bonyolult, mint a polgári jogi tekintetben való vizsgálat. Pontosan hol húzódik az a határ ezekben az esetekben, amikor még az orvos nem valósít meg bűncselekményt az esetleges beavatkozásokkal. Emberölésnek minősül a már említett abortusz, vagy az, ha lekapcsolnak valakit az életben tartó gépekről, tekintve, hogy kómában van? Öngyilkosságban való közreműködésnek minősül az, ha a beteg kéri az orvosait, hogy kapcsolják le az életben tartó gépekről? Ezek olyan kérdések, amelyeket nagyon nehéz megválaszolni, de dolgozatom későbbi fejezetében ezekre a kérdésekre próbálok majd válaszokat találni. A következő vizsgálandó törvényünk az az 1997.évi CLIV. törvény, az egészségügyről (Eütv.). Ebben a törvényben az egészségüggyel kapcsolatos összes beavatkozás, ellátás, betegápolás, kutatások, illetve feltételrendszer benne van. a törvény meghatározza a betegek és az egészségügyi dolgozók jogait és kötelezettségeit, az egészségügyi ellátást, hogy milyen intézményekben lehetséges az adott ellátásokat és szolgáltatásokat igénybe venni, illetve milyen ellátásokat vehetünk egyáltalán igénybe, akár térítés mentesen. Ennek feltétele, hogy a törvény tekintetében jogosultak legyünk ezekre az ellátásokra. A kódexeket már az előző fejezetben ismertettem, viszont fontos megjegyezni, hogy maguk a kódexeknek, illetve az Eütv-nek önmagukban nincsen akkora befolyásoló képességük, ezért is szükséges a jogszabályi háttér áttekintése, mivel a Ptk. és a Btk. nyújtanak biztosítékot, szankciórendszert a megfogalmazott normák betartásának érdekében.
Az orvos-beteg jogviszonyának vizsgálata, jogok és kötelezettségek
Az orvos-beteg jogviszonyának alapját már az előző fejezetben megemlítettem, viszont olyan mélyen nem fejtettem ki, mivel ez a viszony egy eléggé bonyolult kapcsolatot fed le. Az orvos-beteg jogviszonyának tárgya a beteg egészsége, élete. Az emberi élet tárgya és mégis a polgári joghoz tartozik, mivel a két fél között a megbízási szerződéshez hasonló jogviszony jön létre azzal, hogy a beteg képletesen mondva megbízza az orvost, hogy lássa el. Ennek tekintetében mégsem beszélhetünk tisztán megbízási szerződésről, mivel az orvos nem képviselheti a beteg ebben a jogviszonyban, nincsen utasítási jogköre a betegnek, viszont az egészségbiztosítási és társadalombiztosítási hozzájárulást nagy vonalakban tekinthetjük ebből a szempontból a megbízás díjának. Ebben a látszólag mellérendelt jogviszonyban a beteg az orvosára van utalva, mivel csak az orvosok rendelkeznek olyan szaktudással, amivel az esetleges betegségeket kezelni, illetve gyógyítani lehet. Így véleményem szerint az orvos nem teljesen a beteggel egy szinten helyezkedik el, hanem jóval felette, függünk tőlük, főleg a tudásuktól. Tehát az, hogy megbízási szerződésnek tekintjük ezt a jogviszonyt nem teljesen releváns. Jobbágyi Gábor vélemény szerint ez a jogviszony inkább a német szolgálati szerződés, azon belül is a kezelési szerződéseknek felelne meg pontosabban, mivel nem illik bele a megbízási szerződés hézagpótló szerepébe.[22] Mellékesen Jobbágyi 1984 óta több alkalommal próbálta nevesíteni a polgári jogban ezt a szerződést, viszont eddig nem járt sikerrel. Véleménye szerint még mindig vannak olyan problémás helyzetek, amelyek esetén nem fedi le pontosan ezt a jogviszonyt a megbízási szerződés. Ilyen eset pl. a művi megtermékenyítés, a pszichiátriai betegek esete és a halottakkal kapcsolatos rendelkezések. Viszont, hogyha szerződés áll fent a felek között, mi történik akkor, ha az egyik fél megszegi a szerződést, lesz-e annak következménye? Természetesen, ha a polgári jogi tudásunkból indulunk ki akkor kell lennie valamilyen következménynek. Ebben az esetben delikutális felelősségről beszélhetünk, amivel a beteg előnybe kerülhet az orvossal szemben, de ez sem határozza meg pontosan a szerződésszegést, mivel sokkal több tényezőtől függ a szerződés megszegése. Itt érdemes megemlíteni, hogy ez a pont határozta meg azt, hogy az orvos és a beteg között létrejött jogviszonyt megbízási szerződésnek minősítsék a magyar szakirodalomban. Ahogy említettem a jogviszony főként a gondossági kötelem jegyeit viseli magán, viszont vannak olyan befolyásoló tényezők, amelyek az orvostól és annak felelősségétől függetlenek, ilyen pl. a beteg életkora, általános egészségi állapota, betegsége súlyossága, a beteg együttműködése és az esetleges előre nem látható komplikációk fellépése.[23] Mindent összegezve ez a jogviszony egy sokkal bonyolultabb és összetettebb jogviszony, mint azt első ránézésre gondolna az ember.
A betegjogokat Magyarországon két főbb jogszabály tartalmazza, de további olyan jogszabályhelyek is megvannak jelölve az említett Büntető Törvénykönyvünkbe, illetve a Polgári Törvénykönyvünkbe, amelyek szorosan kapcsolódnak az emberi élethez. A két jogszabály közül az egyik ilyen főbb jogszabály Magyarország Alaptörvény, amely arról rendelkezik, hogy mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. A II. cikke értelmében az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. A másik főbb jogszabály pedig a már említett egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény rendelkezik a betegeket az egészségügyi ellátások során megillető jogairól és őket terhelő kötelezettségeiről, az egészségügyi szolgáltatásokról és az ellátást nyújtó intézményekről.[24] A jogok és a kötelezettségek mind az orvosok, mind a betegek szempontjából külön kell vizsgálni. Az 1997. évi CLIV. törvény pontos felsorolást ad arról, hogy a betegeknek milyen jogai vannak, illetve milyen kötelezettségei. Már említettem, hogy a felek között polgári jogi kapcsolat van, tehát ebben a jogviszonyban az orvos és a beteg között mellérendelt jogviszony áll fent, mivel egyenjogúak és autonómok. A betegeknek joga van a megfelelő szintű egészségügyi ellátáshoz. Ennek a jognak négy lényeges eleme van. Az első ilyen elem az, hogy minden betegnek joga van a sürgős ellátáshoz, esetenként, ha szükséges az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodást megelőző ellátáshoz, valamint a fájdalmának csillapításához és a szenvedéseinek a csökkentéséhez. A második ilyen elem az, hogy minden betegnek joga van az egészségi állapotához mérten a megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés, diszkrimináció nélküli egészségügyi ellátáshoz, úgy, hogy az egyenlő bánásmód követelménye ne sérüljön. A harmadik ilyen elem az, hogy a betegnek joga van az állapota által indokolt orvosválasztáshoz. A negyedik és egyben utolsó ilyen lényeges elem pedig az, hogy ha a beteg az adott egészségügyi szolgáltatónál nem részesíthető az egészségi állapotának indokolt ellátásban részesülnie a lehető legrövidebb időn belül átkell irányítani a megfelelő intézetbe, vagy a megfelelő várólistára.[25] A betegnek joga van az emberi méltóság tiszteletben tartásához, éppúgy megkülönböztetés és diszkrimináció mentesen, mint ahogy az ellátáshoz is. Joga van továbbá a kapcsolattartáshoz, a gyógyintézet elhagyásához, a tájékoztatáshoz, az önrendelkezéshez és az ellátás visszautasításához, az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez és az orvosi titoktartáshoz. A betegek kötelezettségei közé tartozik az, hogy a beteg az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor köteles tiszteletben tartani a szolgáltatásra vonatkozó jogszabályokat és az egészségügyi szolgáltató működési rendjét. A beteg, amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi, köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókkal képességei és ismeretei szerint együttműködni és tájékoztatni őket. A beteg és hozzátartozói jogaik gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani mások jogait.[26] Az orvosok jogait és kötelezettségeit a már említett Etikai Kódex tartalmazza. Pontosan meghatározza, hogy az orvosoknak az ellátások és beavatkozások során bekell tartaniuk a meghatározott alapelveket, a legjobb tudásuk szerint kell ellátniuk a betegeiket, úgy, hogy az emberi méltóságuk, lelki és testi épségük ne sérüljön. Az Erikai Kódex és a Bioetikai Kódex együttesen meghatározza, hogy bizonyos beavatkozásokat, kutatásokat miként kell egy orvosnak lefolytatnia, milyen eszközöket részesíthet előnyben annak érdekében, hogy a betegek mielőbbi gyógyulását elősegítse.
Az egyes orvosi beavatkozások szabályozása
1.Gyógyító hatású beavatkozások
Az orvosi hivatás alapvető törvénye az, hogy tisztelnie és védenie kell az emberi életet. A gyógyítás ezért az orvosok egyik alapvető kötelezettsége, amelyet az esküjükben is nyomatékosítanak. Ahogy már a korábbi fejezetekben is említettem az idő előre haladtával csak olyan ember lehet orvos, aki rendelkezik a megfelelő szaktudással, illetve egyetemi oklevéllel. A korábban már említett orvosi etikai kódex alapelvei is magukba foglalják azt, hogy az életet és az emberi méltóságot tiszteletben kell tartaniuk, mindig jót kell tenniük a betegekkel és nem szabad ártaniuk nekik, továbbá, hogy tiszteletben kell tartaniuk a betegek autonómiáját, vagyis önrendelkezésüket és védeniük kell a betegeket. Az kódex alapján az emberi élet alapvetően a legnagyobb érték, amelyet védeni kell a fogantatástól a halálig.[27] A gyógyító hatású beavatkozások tárháza eléggé széles spektrumú, mivel ide tartoznak a megfázástól kezdődően egészen a kemoterápiás kezelésekig minden olyan beavatkozások, amelyeket az orvosok alkalmaznak a betegeken. Ezeket a beavatkozásokat azért tekintjük gyógyító hatásúnak, mert ezekben az esetekben valamilyen, már meglévő betegséget próbálnak kezelni vagy ha olyan súlyos akkor egy bizonyos szinten tartani az orvosok. A gyógyítás elengedhetetlen része a betegségek okának, illetve kialakulásának a kutatása, amely által az orvosok válaszokat kaphatnak azokra a kérdésekre, mint pl. mitől alakul ki egy rákos sejt a szervezetben és a kutatások által nagyobb esély van a gyógyítására. Az 1997. évi CLIV. törvény, az egészségügyről, röviden Eütv. biztosít megfelelő jogi hátteret. A törvény 10.§ meghatározza, hogy a betegen milyen beavatkozásokat lehet elvégezni, úgy, hogy azok ne sértsék az emberi méltóságot. A jogszabályi háttér tehát meghatározza azt a keretet, amelyben az orvosok és a betegek mozoghatnak az egyes beavatkozásokkal kapcsolatosan. A 2012. évi C. törvény, a Büntető Törvénykönyvről (Btk.) is tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek meghatározzák azt, hogy ha valaki jogosulatlanul fejti ki ezeket a beavatkozásokat, akkor az a személy vétség miatt szabadságvesztéssel büntetendő.
Felvetendő kérdés, hogy mi van akkor, ha egy beavatkozás, műtét vagy egy szervátültetés csak akkor lehet sikeres, hogyha az egy másik ember életétől függ. A szervadományozásnak, szervátültetésnek komoly jogi és etikai háttere van, ami meghatározza, hogy pontosan ki és hogyan tud a másikon segíteni. Ez a segítség, vagyis a szerv vagy szövetátültetés általában ingyenes, ami annak köszönhető, hogy próbálkák kiküszöbölni a szervkereskedelmet és hogy tudatosítsák az emberekben, hogy az emberi test részei nem dolgok, nem lehet őket csak úgy elvenni, akár élő, akár halott emberről legyen szó. Az eljárás megkezdése előtt a szervet a donornak felkell ajánlania, vagy hogyha már elhunyt, akkor a családjának kell hozzájárulnia, hogyha nincsen donorkártyája az illetőnek. Ez a donorkártya amúgy az Egyesült Államokban és Németországban a legelterjedtebb.[28] Hogyha már megemlítettem Amerikát, szerintem már többen hallottak arról, hogy vannak olyan családok, akik csak azért vállalnak még egy gyereket vagy esetenként kettőt, mert az első gyereknek valamilyen betegsége van és csúnyán fogalmazva kell a „donortestvér”. Ilyenkor felmerül a kérdés, áldozza fel az életét az egyik, hogy megmentse a másikat? Mennyi beleszólási joga van egy gyereknek, aki többnyire csak azért született meg, mert a testvérének kellenek a szervei vagy a csontvelője? Véleményem szerint az ilyen esetekben az orvosnak és a gyámhivatalnak is egyszerre kéne jelen lennie a beavatkozások előtt és minden tekintetben védenie kellene a gyerek döntési jogait, amik kihatnak az életére. Szerencsére ilyen esetekről nem túl gyakran hallunk, de hogyha mégis, akkor az szerintem már az orvos-beteg jogviszonyán túl mutat és nem elég, az, hogy a szülők hozzájárulnak az esetleges műtétekhez, mert nem csak egy gyerek szempontjából kell vizsgálódni.
2.Elmebetegek, pszichiátriai betegek jogi helyzete
Épp úgy, mint a többi beteg esetében a pszichiátriai betegeknek is vannak jogaik a kezelőorvosukkal szemben. Ezek a jogok az alapvető emberi jogokon kívül ugyan úgy megilletik őket, még attól függetlenül is, hogy egyes betegek nem rendelkeznek belátási vagy beszámítási képességükkel. Főként ezért is kell gondoskodni jogaik védelméről, hiszen ezek a betegek sok esetben nincsenek is tisztában a jogaikkal és kötelezettségeikkel. Persze manapság már nem csak azért kerülhet valaki a pszichiátriára, mert pl. gyengeelméjű, szellemileg sérült vagy tudathasadása van, hanem azok is bekerülhetnek, akiknek valamilyen szenvedélybetegsége van vagy olyan betegsége, mint az anorexia. Ezeket a betegekkel kapcsolatos jogokat az 1997. évi CLIV. törvény és más szabályhelyek szabályozzák. A törvény meghatározza, hogy minden betegnek joga van az egészségügyi ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez, amely által megelőzik a súlyos vagy maradandó egészségkárosodást. Ebben az esetben viszont sokszor előfordul az, hogy a beteg már olyan állapotba került, vagy éppen ilyen állapotban született, melynek kezelése sokkal speciálisabb a többi betegénél. A törvény rendelkezései között találunk külön a pszichiátriai betegekre vonatkozó különös szabályokat is. A pszichiátriai beteg személyiségi jogait egészségügyi ellátása során, helyzetére való tekintettel fokozott védelemben kell részesíteni. A törvény kiemeli, hogy bármennyire is veszélyes, vagy közvetlenül veszélyes magatartást tanúsít a beteg, még akkor sem lehet az emberi méltóságát megsérteni, illetve korlátozni. Ilyenkor szerintem mindenkinek az eszébe jutnak az amerikai filmek, ahol a pszichiátriai betegeket emberhez nem méltó bánásmódban részesítik és olyan kezeléseket és gyógyszereket kapnak, amiktől teljesen eltompulnak. Ennek szerintem az lehet az előzménye, hogy már a 18-19. században is alkalmaztak olyan kezeléseket, mint pl. az elektorsokk-terápia, ami abban az időben újdonság volt és a betegek a kezelés után megváltoztak tőle, viszont a tudomány fejlődésével és a kutatásokkal kiderült, hogy sokkal több a kognitív mellékhatása, mint az gondolták volna. Szerencsére az idő múlásával és az orvostudomány fejlődésével ezek a kezelések sokkal speciálisabbak minden beteg esetében, már nem csak egy-két fajta gyógymóddal próbálják meggyógyítani, illetve szinten tartani a betegségeket. Viszont még mindig nem szabad azt elfelejteni, hogy ebben a jogviszonyban az orvos és a kezelt beteg nem egyenrangú fél. Előfordulhat az is, hogy valakit tévesen utalnak be bizonyos kezelésekre, viszont ebben az esetben már más a beteg jogállása, mivel lehet, hogy rendelkezik cselekvőképességgel. Véleményem szerint ez a jogviszony nem teljesen illik bele az orvos-beteg között fentálló megbízási szerződésbe, mivel ez egy még annál is inkább speciálisabb jogviszony. Ezt a viszont sokkal inkább egy kezelési szerződésnek kéne minősíteni, mivel itt a betegnek a helyzete teljesen eltérő a többi betegétől és az orvos szerepe is.
A terhességmegszakítását általában a köznyelv csak abortuszként emlegeti, viszont e mögött a szó mögött sokkal több van. A fogalomi kavarodások érdekében tisztázni kell, hogy mi a terhességmegszakítás, illetve a vetélés, és miért szokták csak annyival illetni az orvosok is ezt a két szót, hogy abortusz vagy abortus arteficialis[29], úgy, hogy a kettő fogalom között nagy eltérések vannak, bár a procedúrák végkimenetele ugyan azt az eredményt képezi. A terhesség megszakítását a terhes nő saját belátása, vagy a születendő gyermek életével összeegyeztethetetlen betegsége miatt, szakorvos általi beavatkozás keretében végzik el. A vetélés, akár mesterséges, más szóval művi vagy spontán nem tartozik bele a terhességmegszakításba, mivel ezt megindult, vagy az orvosok által, a terhes nő megmentése céljából megindított szülésnek tekintik, de erre is az abortusz szót szokták használni.[30] Jelenleg hazánkban a nőknek lehetőségük van arra, hogy a terhesség bizonyos szakaszáig megszakítsák azt, tehát törvényes keretek között hajtsák végre az abortuszt. Ezt a megszakítás az 1992. évi LXXIX. törvényünk, vagyis a magzati élet védelméről szóló törvény (Mtv.) szabályozza. A törvény 5. és 6.§ értelében a terhességet csak akkor lehet megszakítani, ha az állapotos nő súlyos válsághelyzetbe kerül, amely a testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést eredményez. A súlyos válsághelyzeten kívül a törvény még további három lehetőséget biztosít a terhességmegszakításra, aminek annyi feltétele van, hogy a megszakításnak a terhesség 12. hetéig kell megtörténnie. Ilyen indok lehet, ha az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyezteti a terhesség, vagy a magzat súlyos fogyatékossággal vagy károsodással születne, illetve, hogyha a terhesség bűncselekmény következménye. A terhességmegszakítása a 12. hét után is lehetséges, de csak a 20. hét betöltéséig, mivel az az életképességi határ, tehát a 20. hét után más semmilyen lehetőség nincs a terhesség megszakítására. A 12. és a 20. hét közötti terhességmegszakítás már nem műtéttel, hanem fájáskeltéssel történi, ami a szülésnek felel meg. Az ilyen késői terhességmegszakításnak sokkal komolyabb indokkal kell már rendelkeznie, amely nem csak a gyermek életével, de az anya életével is szoros összefüggésben van, tehát ekkor már nem elég az, hogy a nő kéri a terhesség megszakítását. Mivel hazánkban a nőknek joguk van, ahhoz, hogy a saját testük felett rendelkezhessenek így ezeken az eseteken kívül is előfordul a terhességmegszakítás. Viszont, ha a terhességmegszakítását nem a törvényi feltételek között végzik el, akkor már egy bűncselekményt valósítanak meg, aminek a neve magzatelhajtás. Ezt a 2012. évi C. törvény, vagyis a Büntető Törvénykönyvünk (Btk.) szabályozza a XV. fejezetében. A Btk. 163.§ meghatározza, hogy aki más magzatát elhajtja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Van súlyosbító körülmény is a törvényben, hogyha azt üzletszerűen, az állapotos nő beleegyezése nélkül, súlyos testi sérülést vagy életveszélyt okoz az, aki végrehajtja a magzatelhajtást, akkor a büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. A törvény meghatározza azt is, hogy a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtás az állapotos nő halálát okozza, illetve az a nő, aki magzatát elhajtja vagy elhajtatja, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Több indítvány is érkezett az elmúlt 30 évben az Alkotmánybírósághoz a terhességmegszakítással, illetve a magzatelhajtással kapcsolatban, mivel ez egy eléggé kényes téma, már csak azért is, mivel nem mindenki ért ebben egyet, illetve a vallási és a politikai nézeteik alapján igazodnak az emberek a pro és a contra oldalhoz. Ehhez a vizsgálódáshoz, hogy pontosabb képet kapjunk el kell döntenünk, hogy az az embrió, akit abortálni akarnak már embernek számít vagy „csak” egy sejtcsomónak. A Ptk. meghatározza rögtön az első fejezetében, hogy egy magzat mikortól számít jogképes embernek. A törvény kimondja, hogy az élve születés az első és legfontosabb feltétele ennek. Tehát a Ptk. értelében addig nem ember a magzat, ameddig nem teljesül az élve születés feltétele. Ahhoz, hogy még pontosabb képek kapjuk arról, hogy hazánkban, illetve a világon hogyan viszonyulnak az abortuszhoz, illetve annak a szabályozásához megkell vizsgálnunk, az egyes vallások hogyan vélekednek erről a kérdéshez. Sokan azzal érvelnek, hogy a terhesség bármilyen nemű megszakítása gyilkosság, mivel hogyha visszavezetjük a Hippokratészi esküig a szálakat és az első és legfontosabb részt emeljük ki belőle, hogy „Primum nil nocere”, vagyis az első, hogy ne árts, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy miért képez kivételt a még meg nem született magzat? A Magyar Püspöki Kar megfogalmazott több körlevelet is az abortuszhoz való viszonyulásáról.
… És ne mondja senki, hogy a törvény megengedi, mert Isten törvénye nem engedi! És Isten egykoron nem emberi törvény szerint fog megítélni titeket, hanem a saját örök törvénye szerint, mely így szól: “Ne ölj!”… A terhesség megszakításának súlyos következményei vannak nemcsak lelki szempontból, hanem az anyák egészsége szempontjából is, továbbá erkölcsi és szociális szempontból egyaránt.[31]
… Ezt a helyzetet az orvosi technika fejlődése mellett segíti a társadalom egy részének ama véleménye is, amely az abortuszt elfogadhatónak tartja és a családtervezés módjának tekinti. Eltűrik az állami rendelkezések is, amikor az abortuszt legalizálják. Az abortusz azonban nemcsak orvosi, társadalmi, jogi, hanem mindenekelőtt erkölcsi kérdés, amely mélyen befolyásolja az egyéni és társadalmi magatartást az élet tiszteletben tartására vonatkozóan. Jogos, hogy a megfogant emberi élet védelmében elsősorban erkölcsi szempontok érvényesüljenek. … a katolikus egyház a magzati élet elpusztítását a legsúlyosabb bűnök közé sorolja, elkövetőit pedig az Egyházi Törvénykönyv kiközösítéssel bünteti. … A biológia egyértelmű megállapítása, hogy az új élet a megtermékenyítés pillanatában kezdődik el. A megtermékenyítéskor olyan minőségi változás történik, amelyből tévedhetetlenül ember fejlődik ki. A magzat az első pillanattól kezdve önálló emberi élőlény, még ha nem is tud az anyától függetlenül élni, fejlődni. … Az emberi élet a legnagyobb ajándék, de ugyanakkor mások védelmére is szorul. Mindenkinek az élete bizonyos módon függ másoktól. Vannak azonban olyan sajátos helyzetek, amikor ez a függőség szinte teljes és az életbenmaradás mások segítségét kívánja meg. A magzati élet az anyának teljesen kiszolgáltatott. Az anya szerepét más nem tudja átvállalni.[32]
Ez a két részlet a Magyar Püspöki Kar nyilatkozatából jól tükrözi a többi vallás viszonyulását is az abortuszhoz, hiszen nem csak a katolikus, de a református, a zsidó, az iszlám, a buddhista, az ortodox, a krisna-tudat és még sok más vallás is osztja azt, hogy az élet Isten ajándéka és azt senki el nem veheti mástól, illetve, hogy a megfogant magzat is egy érző embernek számít, akinek joga van az élethez. Annyiban igaza van a Püspöki karnak, hogy a magzat függ az anyától, mivel más nem tudja ezt az úgymond feladatot átvállalni, hiszen csak a nő képes gyermeket szülni. Viszont, ahogy már a fentiekben említettem hazánkban a jelen jogszabályok szerint a nőnek a saját teste fölött joga van döntenie, amelyet maximálisan az orvosa befolyásolhat, hogyha olyan az élettel összeegyezhetetlen súlyos rendellenességben szenvedne a magzat vagy az anya életével kerül összeütközésbe a magzat élete, akkor a nő döntését befolyásolhatja az orvosi szakvélemény. Ebben a kérdéskörben tehát Magyarország Alaptörvényének XX. cikkének (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. Ez azt jelenti, hogy egy nőre senki sem kényszerítheti azt, hogy terhes legyen, illetve, hogy abortusz alá vesse magát, ez mindenkinek a saját döntése. Na de milyen jogai vannak az ilyen esetekben az apának? Jelenleg a magyar szabályozások szerint nincs beleszólási joga abba, hogy a felesége, párja vagy a barátnője mit akar csinálni a magzatjával. Az Mvt. 1. § is meghatározza, hogy a női és férfi ivarsejt egyesüléséből létrejött, az anyaméhben kifejlődő magzatot és a gyermeket váró nőt támogatás és védelem illeti meg. Ahogy már említette a nő joga és döntése, az, hogy hogyan cselekszik, hiszen az ő testéről van szó és ezt a függést nem csak az egyház, hanem a törvények is elismerik. Vajon miért nincs az apának beleszólási joga, hogyha úgy termékenyítődik meg egy petesejt, hogy kell hozzá a férfi hímivarsejtje, mondhatjuk úgy is, hogyha nincs férfi, akkor nincs megtermékenyített petesejt sem? Véleményem szerint főként azért, mivel az esetek döntő többségében egy ilyen helyzetben nem biztos, hogy ismert az apa személye, vagy ha igen, akkor az apa nem tart igényt a születendő gyermekre, nem is beszélve arról, hogyha erőszak során jött létre a fogantatás. Bármennyire is etikátlannak, sőt gyilkosságnak tartják az abortuszt, ez egy olyan döntése a nőnek, amelyet nem minden esetben könnyű meghozni, nem csak érzelmileg, hanem testileg is felkell készülnie rá. Nem is az emberi élet lehetőségét semmisítik meg ezzel a beavatkozással, mivel az a magzat a jogszabályok értelmében nem tekinthető embernek, hiszen egy olyan magzatról van szó, akinek nincsen tudata arról, hogy egyáltalán élne vagy személyiséggel rendelkezne. Azt, hogy nincs tudata, vagyis nincsen a teste fölött önrendelkezési joga tekinthetjük úgy is, mint azokat az embereket, akiknél beállt az agyhalál. A testük még működik, de nincsen agyi aktivitásuk. Az orvostudomány az agyhalál beállta után halottnak tekintik az embereket, hiszen ebből az állapotból már nem lehet visszafordítani senkit. A kérdés, amit az abortuszt ellenzőknek föl kell tenniük azt, hogy kinek a joga érvényesebb: a magzaté, amely képtelen az önálló életre és nincs tudata vagy egy felnőtt, racionálisan gondolkodó emberé, aki képes a testével kapcsolatos döntések meghozatalára?[33]
A terhességmegszakítás egy olyan téma, amelyet nem csak Magyarországon hanem a világ majdnem minden országában próbálnak valahogy szabályozni, többé kevésbé sikeresen. Ez egy több ezer éve fennálló vitatéma, amelyet befolyásol az aktuális politikai hatalom, az emberek véleménye és nem utolsó sorban a vallási nézeteik. Az Európai Parlament 2021. június 25-én kiadott egy állásfoglalást, miszerint garantálni kell, hogy a nőknek rendelkezésére álljon biztonságos és legális terhességmegszakítás. Az elfogadott állásfoglalás kijelenti, hogy az egészséghez, és különösen a szexuális és reproduktív egészséghez fűződő jog alapvető eleme a női jogoknak és a nemek közötti egyenlőségnek. A Parlament azt is leszögezi, hogy ezt a jogot semmilyen módon nem szabad gyengíteni vagy visszavonni. Mivel a nők szexuális és reprodukciós jogainak megsértése a nők és lányok elleni erőszak egyik formája, ezért a Parlament felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsanak hozzáférést a magas színvonalú, átfogó és hozzáférhető egészségügyi szolgáltatások teljes köréhez. A képviselők kiemelték, hogy néhány tagállamban még mindig szigorú korlátok közé szorítják a nők abortuszhoz való jogát, aminek következtében a nőknek illegális terhességmegszakításhoz folyamodnak, vagy terhességüket akaratuk ellenére ki kell hordaniuk, ami viszont az emberi jogaik megsértését jelenti. Czeizel Endre nevéhez fűződik a mondás, miszerint „a nők két dologért hajlandók pokolra menni: azért, hogy legyen, és azért, hogy ne legyen gyermekük”. A Parlament ezért is sürgeti a tagállamokat, hogy mindenhol és mindenkinek tegyék elérhetővé a biztonságos és legális terhességmegszakítást, a kérésre történő abortusz legyen jogszerű a terhesség korai szakaszában, ha pedig a terhes nő egészsége vagy élete veszélyben van, akkor azon túl is. Az ülésen a képviselők sajnálatukat fejezték ki az iránt, hogy egyes tagállamokban orvosok, és bizonyos esetekben egész egészségügyi intézmények megtagadhatják az egészségügyi szolgáltatások nyújtását egy úgynevezett lelkiismereti záradék alapján. Ez ahhoz vezet, hogy orvosok vagy intézmények vallási vagy lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadhatják az abortusz elvégzését, ami viszont nők életét és jogait veszélyezteti. A Parlament emellett arra is felkéri a tagállamokat az állásfoglalásban, hogy biztosítsanak sokféle, jó minőségű és korszerű fogamzásgátlási módszert és eszközt, ajánljanak családtervezési tanácsadást és nyújtsanak széleskörű tájékoztatást a fogamzásgátlással kapcsolatban.[34] Ez az állásfoglalás sajnos még nem érte el azt a célt, amit meg akar valósítani, hiszen Lengyelország egyszerűen a földbe tiporja a nők terhességmegszakításával kapcsolatos jogait, mivel tavaly októberben a varsói alkotmánybíróság olyan határozatot fogadott el, amellyel teljesen ellehetetlenítette a nők ezen jogát. Egyedül ez az alól a döntés alól kivételt képet az, ha a terhesség az anya életét veszélyeztetné vagy vérfertőzésből, vagy erőszakból fogant meg a magzat. Aki ezt megszegi, vagyis az terhességet megszakító nő, illetve a beavatkozást elvégző orvost, illetve orvosi személyzetet egyaránt börtönbüntetéssel sújtják. Idén szeptemberben ezzel kapcsolatosan történt is egy haláleset, mivel a legyen abortusztörvény értelében nem hajtották végre az anyán a terhességmegszakító beavatkozást. Az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy a magzatnak fejlődési rendellenességei vannak, amit a lengyel alkotmánybíróság nem tekint indoknak. A fiatal nő kórházba került, mivel elfolyt a magzatvize a 22. héten, de ekkor sem kezdték meg a műtétet, mivel megkellett várniuk az orvosoknak, hogy megálljon a magzat szívverése. Ez a várakozás odáig vezetett, hogy a magzati szívhang megállása után az anya szepszisben meghalt, mivel túl későn végezték el rajta a beavatkozást. A lengyel kormány és a Lengyel Orvosi Kamara is azt nyilatkozta, hogy ez a haláleset nem az alkotmánybíróság döntése miatt következett be és hogy az adott esetben az érvényes jogi szabályok alapján, a nő és a magzat egészségét és életét szem előtt tartva jártak el.[35] Ebből kifolyólag több ország, köztük Belgium is felajánlotta, hogy finanszírozza azon lengyel nők művi terhességmegszakítását, akiknek hazájukban erre nincs lehetőség, viszont ehhez kikell utazniuk Belgiumban. Nem csak Lengyelország az egyedüli példa a terhességmegszakítás tiltására, hanem Máltán és El Salvadorban is illegálisnak minősül az abortusz.[36] Ezzel a tiltással szerintem sokan nem értenek egyet, mivel, ha illegálisnak számít az abortálás, akkor a nőknek valamilyen alternatívát keresnek arra, hogy megszakítsák a terhességet és sajnos ez az esetek döntő többségében valamilyen házi megoldás vagy hozzá nem értő személy által szokott végbe menni, ami akár a nő életébe is kerülhet.
Az Amerikai Egyesült Államokban viszont az elmúlt évben megkezdődött egy olyan kezdeményezés több vallási vezetővel az élen a törvényhozók felé, hogy módosítsák az alkotmányt, miszerint biztosítsák az abortuszhoz való jogot a nőknek, mivel „az abortusz egyfajta egészségügyi ellátás, az egészségügy pedig alapvető emberi szükséglet, mindenki megérdemli a reproduktív egészségügyi szolgáltatások teljes skálájához való egyenlő hozzáférést, beleértve a biztonságos és legális abortuszt is”. A kezdeményezés főként azért indult el, mivel az abortuszellene törvény azt feltételezi, hogy a nőkben nem lehet megbízni, egyszerűen nem képesek az etikai és erkölcsi döntések meghozatalára, illetve a terhességmegszakításáról a lelkiismeretnek kéne döntenie és nem a kormánynak.[37]
A terhességmegszakítás jogi hátterének vizsgálata során számomra kiderült az, hogy az orvos ezekben az esetekben törvényi keretek közé van zárva, de mégis kap egyfajta szabad kezet, mivel rendelkezik bizonyos keretek között vétójoggal és megtagadhatja a beavatkozást, hogyha a terhesség meghaladja a törvényben meghatározott időt vagy maga a beavatkozás súlyosan veszélyezteti a nő egészségét. Ekkor van lehetősége a nőnek szakmai felülvizsgálatra, amelyet a beavatkozást megtagadó intézmény szülészeti-nőgyógyászati osztályának vetető főorvosa 2 napon belül eldönt, hogy engedélyezi a beavatkozást vagy véglegesen megtagadja azt. Az emberi élet szabályozását itt a szó szoros értelmében kell venni, mivel szorosan kapcsolódik hozzá, azzal, hogy a terhes nő életét befolyásolja, viszont ettől még a meg nem született magzatot nem tekintjük a magyar jogszabályok alapján különálló személynek. Ezeknek a terhességmegszakító beavatkozásoknak is olyannak kellene lenniük minden országban, mint bármilyen más ellátásnak, mindenkinek joga van a szakszerű ellátáshoz és joga van eldönteni, hogy él-e ezzel a jogával vagy sem, a további döntéseknek viszont már az orvosok kezébe kell kerülniük, mivel ők tudják elvégezni azokat a vizsgálatokat és beavatkozásokat biztonságosan, amelyek alátámasztják az abortusz szükségességét.
A művi meddővé tételről, vagy más néven a sterilizációról az Eütv. 187.§-e rendelkezik. A beavatkozás általában a nemző és megtermékenyülő képesség végleges elvesztését jelenti, akár férfiak, akár nők esetében. A beavatkozás lényege szerint az ondó vagy a petevezeték lekötését vagy átvágását jelenti, amely után esetleg csak művi megtermékenyítés után lehetséges a szülővé válás. A műtét a súlyos következményei ellenére lefolyását tekintve „kis beavatkozásnak” tekinthető, mely adott esetben egy napos kórházi tartózkodással, sőt illegális körülmény között ambulánsan is elvégezhető. A sterilizáció megkülönböztetendő a kasztrációtól. Utóbbi a nemző és közösülési képesség elvesztését is jelenti.[38] Mint ahogy minden kezelés, illetve beavatkozás esetében itt is előfordulhat az, hogy a beteg tudta, illetve beleegyezése nélkül hajtják végre a beavatkozást. Ezt az orvosok általában azzal szokták megmagyarázni, hogy véleményük szerint a további, akár az anya életébe kerülő terhességek elkerülése végett hajták végre. Ezzel az indokolással, bármennyire is legyen igaz az orvos nem dönthet önkényesen arról, hogy a beteg mit akar és mit nem. Már korábban említette, hogy ez milye következménnyel járhat pl. nürnbergi orvosperek. Véleményem szerint ez egy olyan fajta fogamzásgátlás, amit annak a nőnek vagy férfinak kell eldönteni, akit érint és maximum csak tanácsot adhat az orvos, hogy szerinte mi lenne az ideális megoldás. Itt is jól látszódik, hogy az orvos és a beteg között fennálló jogviszony egyszerűen nem lehet megbízási típusú, mivel itt is egy sokkal speciálisabb dolog a szerződés tárgya. A visszaélésszerű és illegális sterilizáció hazánkban nem számít bűncselekménynek, vagyis nincs a Btk.-ban utalás rá, viszont a többi Európai tagállamban az és maradandó testi fogyatékosságot okozó súlyos testi sértésnek minősül. Az Eütv. két okból tette lehetővé a művi meddővé tételt, az egyik a családtervezési célból és a másik pedig egészségügyi indokból. Az egészségügyi indokból elvégezhető sterilizációnak a jogszabályokban semmiféle megjelölt orvosi oka nem volt, pusztán a betegség szerint illetékes kórházi és klinikai osztály javaslata volt szükséges. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy pontosan milyen betegségről is van szó, viszont az Alkotmánybíróság 908/B/1992. AB határozatával 2006. június 30-i hatállyal megsemmisítette a családtervezési indokú sterilizációs szabályokat. A megsemmisítés fő indoka az volt, hogy a szabályok jelenleg túl szigorúak, ezért sértik az emberek önrendelkezési jogát. Ugyanakkor a testület megállapította, hogy „az ilyen eljárások alapjogként nem illetnek meg senkit (pl. művi megtermékenyítés, dajkaterhesség), és a családtervezés egyes módjai korlátozhatóak”.[39]
5.Művi megtermékenyítés, emberi reprodukció
A családtervezés, a gyerekvállalás, illetve egy gyermek megszületése az egyik legnagyobb ajándék a szülőknek, főleg, hogyha már régóta próbálkoznak a családalapítással. Viszont az esetek döntő többségében a szülőknek ahhoz, hogy gyereket tudjanak nemzeni különböző vizsgálatokon kell részt venniük, sőt, ha komolyabb probléma áll fent, akkor különböző beavatkozásokat is végezhetnek rajtuk. Ha egy pár 1 éven keresztül próbálkozik a gyereknemzéssel eredménytelenül, akkor meddőségről beszélhetünk. Ilyenkor mindenkinek rögtön a „lombikbébi” program jut az eszébe, amit a hivatalos nevén reprodukciós eljárásnak hívunk. Az emberi reprodukció a testen kívül megtermékenyített embrió beültetését jelenti. Ezt a beavatkozást az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről (Eütv.) szabályozza. A törvény 166.§ kimondja, hogy pontosan mely módszerek alkalmazhatóak az eljárás során. A törvény azt is kiemeli, hogy az eljárás során csak és kizárólag emberi ivarsejt és embrió használható fel, továbbá nem alkalmazható az eljárás során a holttestből, illetve halott magzatból származó ivarsejt. Véleményem szerint a reprodukciós eljárás során a kezelt páciens sokkal jobban kivan szolgáltatva a kezelő orvosa tudásának, illetve 100%-an megkell bíznia benne, hogy a megfelelő petesejtet ülteti be. Mint ahogy a terhességmegszakításnál, úgy itt is ugyan olyan fontos megemlíteni a Katolikus Egyház álláspontját, pontosabban II. János Pál pápa „Az élet evangéliuma” című enciklikáját, mely kimondja, hogy:
A mesterséges megtermékenyítés különféle módozatai is, melyek látszólag az élet szolgálatában állnak, s nemegyszer pozitív szándékkal végzik, valójában kaput nyitnak az élet elleni új támadásoknak. Eltekintve attól, hogy erkölcsileg elfogadhatatlanok, mert kiszakítják az életfakasztást a házastársi aktus emberi egészéből, ezeknek az eljárásoknak igen nagy hányada sikertelen: nem annyira a megtermékenyülés szempontjából, hanem mert az embrió fejlődése nem történik meg, s ezzel halálveszélynek teszik ki az éppen megfogant életet. Továbbá, olykor a beültetéshez a szükségesnél nagyobb számban történik a megtermékenyítés, s az úgynevezett számfölötti embriókat elpusztítják vagy tudományos és orvosi kísérletekhez használják föl; valójában azonban az emberi életet egyszerű biológiai anyag szintjére fokozzák le, amivel szabadon rendelkezhetnek.[40]
Ebből a részletből is jól látszódik, hogy az egyház éppúgy, mint a terhességmegszakítást és bármely más az élettel és annak megszakításával vagy mesterséges beavatkozásával nem ért egyet és egyáltalán nem támogatja, mivel ezzel beleszólnak az orvosok a természet rendjébe és Isten törvényeibe. Jelen esetben ezek a kérdések már nem csak az orvosokat és a betegeiket érintik, hanem azok vallási nézeteit is. Itt is jól látszódik, hogy ez egy sokkal bonyolultabb jogviszony, amire erősen hatnak külső tényezők is.
Az eutanázia, vagy ahogy másképp is szokták emlegetni a kegyes halál azt jelenti, hogy a gyógyíthatatlan beteg halálát akaratának megfelelően mesterségesen segítik elő, azaz a beteg beleegyezésével szenvedéseinek megrövidítése érdekében halálát meggyorsítják vagy előidézik. Az eutanázia fogalmán belül megkülönböztetjük az úgynevezett aktív eutanáziát és a passzív eutanáziát. Az aktív eutanázia a halál tevőleges, cselekvéssel való előidézését jelenti. Ezzel szemben a passzív eutanázia esetén az életmentő, életfenntartó kezelés hiányáról, vagy annak abbahagyásáról beszélünk, melynek következtében a betegség lefolyása a beteg saját döntése következtében a beteg halálával végződik. Az eutanázia kérdése az egyik legnehezebb etikai, filozófiai és jogi probléma, amely az orvosi gyakorlat során felvetődik, végrehajtása a legtöbb országban tilos és büntetést von maga után.[41] Hazánkban az 1997. évi CLIV. törvény, vagyis a más emlegetett egészségügyről szóló törvény (Eütv.) alapelvei között találjuk a beteg önrendelkezéséhez való jogát. E szerint a beteg szabadon dönti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasítja vissza. Ennek egyetlen korlátja van, mégpedig az, ha a betegség mások testi épségét vagy egészségét veszélyeztetné. Az önrendelkezési jog mellett áll szorosan az ellátás visszautasításának a joga is, melyet korlátoz az alábbi kitétel: a betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül, megfelelő egészségügyi ellátás mellett is halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. Jelenleg Magyarországon csak és kizárólag ez az önkéntes passzív eutanázia engedélyezett, vagyis az, hogyha azt mondja a beteg, hogy visszautasítja a kezelést, akkor az orvosoknak azt elkell fogadniuk.[42] Az Eütv. 20.§ konkrét feltételekhez köti azt, hogy valaki visszautasíthassa az életfenntartó vagy életmentő ellátást. A törvény értelmében csak akkor lehet visszautasítani az ilyenfajta ellátást, hogyha egy 3 tagú orvosi bizottság, melynek tagja a beteg kezelőorvosa, a betegség jellegének megfelelő szakorvos és egy pszichiáter szakorvos, akik a beteg megvizsgálása után egybehangzóan írásban nyilatkoznak arról, hogy a beteg döntését, annak következményének tudatában hozta meg, illetve olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori álláspontja szerint rövid időn belül halálhoz vezet és gyógyíthatatlan és ezt a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követően 3 napon belül, két tanú előtt ismételten kinyilvánítja szándékát. Ezt a nyilatkozatot a beteg bármikor visszavonhatja és a kezelést tovább folytathatja, viszont amennyiben nem hajlandó a kötelező vizsgálathoz, úgy a nyilatkozata nem vehető figyelembe, és tovább kell kezelni. A beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást akkor, ha várandós és előreláthatóan képes a gyermeke kihordására, illetve cselekvőképtelen beteg, korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott beteg esetén visszautasító nyilatkozat nem tehető.[43] Az eutanázia tehát a törvény alapján egy olyan beavatkozás, amely csak és kizárólag az orvos és a betege kapcsolatban fordulhat elő. Hogyha ez nem a megfelelő körülmények között történik, illetve a magyar jogszabályoknak nem megfelelően, akkor az bűncselekménynek minősül. Az orvosi mulasztás vagy az önkéntes aktív eutanáziát büntetni rendeli a Btk. méghozzá emberölésként, mivel az elkövető az emberi élet ellen követ el bűncselekményt. Viszont felmerül a kérdés, hogy ha van önrendelkezési jogunk, illetve az Alaptörvényünk is kimondja, hogy mindenkinek joga van a saját teste, illetve élete felett dönteni, akkor miért nincs jogunk megválasztani a halálunk lefolyását is? Erre a kérdésre az Alkotmánybíróság 22/2003. (IV.28.) határozatában válaszolt, hogy melyik a fontosabb, az életvédelem vagy a beteg önrendelkezése. Álláspontjuk alapján a saját halálról való döntés mindenkit megillet, tehát öngyilkosságot bárki elkövethet, de ahhoz segítséget senki sem nyújthat. Az Alkotmánybíróság tehát fenntartotta azt az álláspontját, hogy az élethez és a méltósághoz való jog elválaszthatatlan egységet alkotó, korlátozhatatlan alapjogok, s ez alapján áll fenn az állam életvédelmi kötelezettsége is. Ha azonban a betegnek engedélyeznék az aktív eutanáziát, azzal két probléma vetődne fel. Az egyik, hogy a beteg nem egyedül döntene ilyen helyzetben, hanem zavarnák idegen hatások is, mint például a befolyásolás. A másik problémát abban látják, hogy amennyiben az önrendelkezési jog nem esne korlátozás alá, úgy az egészségügyi közbizalom megrendülne az állampolgárokban, azokban, akik egyébként nem kívánnak ezzel a lehetőséggel élni.[44] Itt is meg kell említeni az egyház álláspontját, mint az eddigi beavatkozások esetében. Az egyház ellenzi az eutanáziát, mivel ezzel is a természet rendjébe szólnak bele, mivel a legfőbb alapvetés az emberi élet védelme és senkinek nincsen hatalma a másik ember felett ítélkezni, ez a jogosultság csak Istené. Ebből az ítélkezésből ered a már említett „Ne ölj!” tilalma.
Az orvosi kísérletek tekintetében az Alaptörvényünk is kimondja, hogy „tilos emberen tájékoztatáson alapuló, önkéntes hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni”, mivel ez sérti az emberek jogát és méltóságát. Természetesen vannak olyan kísérletek, amikhez a páciensek hozzájárulnak, de inkább az illegális kísérletek váltak híresebbé. Ahogy már említettem a II. világháború során a náci orvosok több olyan kísérletet is elvégeztek a fogolytábor lakóink, akik jobb esetben bele haltak, rosszabb esetben rokkanttá váltak. Innentől kezdve, illetve a nürnbergi orvosperek és a Kódex, a Nürnbergi Charta után kezdődött meg ezeknek a kísérleteknek a szabályozása. Ez volt a kiindulópont ahhoz, hogy a modern orvosi jogban megkülönböztessük az emberkísérleteket. Az egyik fajátja a gyógykísérletek, a másik pedig a klinikai tudományos kísérletek. A kettő között az a különbség, hogy a klinikai a kutatást szolgálta és általában egészséges embereken hajtják végre, ellenben a másikkal, mert ott a betegek gyógyítása a cél. Természetesen itt is megjelenik az első és legfontosabb orvosi intelem, a „Nil nocere”, vagyis a ne árts! Főként ez is a náci orvosokhoz vezethető vissza, mivel ahogy már említettem a táborokban több olyan kísérletet is végrehajtottak, ami akár a rabok életébe is kerülhetett. A kísérletek tekintetében is hozzászólt az egyház. A gyógykísérlet tekintetében a Katolikus Egyháznak pozitív a véleménye feltételezve, hogy a javulás és a siker kilátásai nagyobbak a várható kockázatnál. A tudományos kísérletek esetében, bár szükségességük elismert komoly feltételeknek kell megfelelni. Legfontosabb feltétel a kísérleti alany teljes tájékoztatáson alapuló beleegyezése. A „beleegyezésre képtelen személyeken”, vagyis a gyermekeken, az öregeken és a fogyatékosokon végzett kísérlet kizárt, törvényes képviselőjük csak olyan vizsgálat és teszt végrehajtását engedélyezheti, melyek egyáltalán nem veszélyeztetik életüket, egészségüket, integritásukat. Kizárt az embriókutatás, mivel emberi lények és esetükben hozzájárulásról nem lehet beszélni úgyszintén tilos az abortusz során elhunyt magzatokon végzett kutatás.[45] Az egyház véleményéből kiindulva, a magyar hatályos törvények szerint a magzat nem számít embernek, így eldologiasodik a kísérlet szempontjából. Ezekkel a magzatokon végzett kísérletekkel jelenleg az Európai Parlament adott ki egy jelentést, amit a többi Európai Uniós ország „Embrióvédelmi törvényként” hozott létre saját országaikban. Magyarországon ez az 1997. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről. Ez a jelentés meghatározza, hogy milyen jogi és etikai szabályokat kell betartaniuk az estleges kísérletek során. Viszont az embriókísérletek terén az egyház teljesen elutasító, mivel az a magzat ember és jelen esetben nem tud beleegyezni a kísérletbe. A magzatkísérletekre vonatkozó magyar szabályok az Eütv. 180-182. § bekezdésében találhatóak, amik szoros összefüggésben vannak a művi megtermékenyítésre vonatkozó szabályokkal. Ennek oka, hogy a művi megtermékenyítés során létrejött, be nem ültetett magzatok, a „fölös embriók” esetében kerülhet sor általában magzatkísérletekre. A magyar szabályozás több szempontból eltér a nemzetközileg elfogadott gyakorlattól. Bevezetésként megemlítendő, hogy a törvény bevezetőként megkülönbözteti az embriót és a magzatot. Ezzel szembekerül a magzati élet védelméről szóló törvénnyel, mely egységesen magzatról beszél. A törvény értelében embrió minden elő ember a terhesség 12. hetéig, illetve magzat minden a méhen belül fejlődő emberi lény a terhesség 12. hetétől. A törvény lehetővé teszi, hogy a felesleges magzatokat dologként felajánlják a magzatkísérletekhez, melyet a kísérlet után 14 napon belül megkell semmisíteni. [46] Manapság egyre több petíciót írnak alá hazánkban is és az Európai Unióban is politikusok, egyházi vezetők és állampolgárok is, mivel nem támogatják azt, hogy egy magzatot dologként kezeljenek és mivel nem tud beleegyezni a kísérletekbe így bármit is csináljanak rajta.[47]
A klónozás egy olyan élőlény előállítását jelenti, mely a másikkal genetikailag teljesen azonos.[48] A klónozás, a tág értelemben véve mesterséges (re)produkció, azaz ember emberi kéz általi létrehozása, mindig is érdekelte az embereket. A különböző szerzők irodalmi alkotásaikban azonban meglehetős szkepszissel mutatták be az ember létrehozására tett próbálkozásokat. A szkepszis, kétely oka az lehetett, hogy az ember teremtőjének szerepét hagyományosan foglaltnak tekintették. Így például Homérosz Iliászában Hephaisztosz, aki ugyan nem ember, alkot ember alakú lényeket bronzból és fiatal nőket aranyból, Mary Shelley művében Victor Frankenstein alkotja meg Frankensteint, H. G. Wells művében pedig Dr. Moreau próbál állatokból embereket teremteni. Ezek a teremtmények azonban nem emberek, mivel vagy nem rendelkeznek lélekkel, vagy lélekkel ugyan rendelkeznek, azonban szeretet nélkül kell élniük, esetleg nem képesek gyilkolási ösztönüknek gátat vetni. Hagyományosan tehát úgy tekintettek a klónozásra, mint amiről csak mesélni lehet, de megvalósítani nem. Következésképpen nem is merültek fel erkölcsi problémák a klónozással kapcsolatban.[49] Manapság egyre több orvos próbálkozik a kíséretei, kutatásai során az ember reprodukálásával, de eddig a leghíresebb ilyen kísérlet az állatok által sikeredett, köztük Dollyval a báránnyal. [50] Az emberi klónozás a tudomány jelenlegi álláspontja szerint még nem lehetséges, mivel nem tudnak olyan emberi egyedeket elállítani, akik mind testileg, mint szellemileg és lelkileg is ugyan olyanok lennének. Véleményem szerint ez nem is lesz lehetséges, mivel bármennyire is próbálkoznak vannak olyan emberi tényezőink, amiket egyszerűen nem lehet lemásolni és mesterségesen előállítani.
Utószó
A kutatásom során rájöttem arra, hogy az orvostudomány fejlődésével a jogalkotóknak is fejlődniük kell és egy sokkal speciálisabb jogszabályi háttért kellene kialakítaniuk az orvosi joghoz kapcsolódóan. Minden egyes beavatkozáshoz más jogviszonyba kellene elhelyezni a feleket, mivel minden ilyen kezelés, beavatkozás és kísérlet annyira eltérő a Ptk.-ban szabályozott többi szerződéstől, bármennyire is viseli a megbízási szerződés bizonyos elemeit.
Bibliográfia
A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe. MOK, 2012.
A Magyar Püspöki Kar körlevele az abortusz ellen. Budapest, 1956. szeptember 12. https://katolikus.hu/dokumentumtar/a-magyar-puspoki-kar-korlevele-az-abortusz-ellen
A Magyar Püspöki Kar nyilatkozata a megfogant élet védelmében. Esztergom, 1991. július 17. https://katolikus.hu/dokumentumtar/nyilatkozat-a-megfogant-elet-vedelmeben
Boda Mihály: Az emberklónozás erkölcsi problémái, Magyar Tudomány, 2008/7.
Evangelium Vitae, II. János Pál pápa enciklikája a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a laikus krisztushívőknek és minden jóakaratú embernek az emberi élet sérthetetlenségéről. 1995. március 25. https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=78
Fedor Zsuzsanna: Az eutanázia, büntetőjogi és orvosi jogi szemszögből, Arsboni, 2017. március 3., https://arsboni.hu/az-eutanazia-buntetojogi-es-orvosi-jogi-szemszogbol/
Gottmayer Lea: Erkölcsi érvek az abortusz mellett. 2016. november 15., https://reflektor.blog.hu
Homicskó Árpád Olivér: Szociális jog II. Budapest, Patrocinium Kiadó, 2019.
HVG: Ezrek tüntettek Varsóban, miután meghalt egy lengyel kismama, akin valószínűleg későn hajtották végre az abortuszt, hvg.hu, 2021, https://hvg.hu/vilag/20211107_A_kismama_halala_utan_pontositott_a_lengyel_egeszsegugyi_miniszterium
HVG: Magzatkísérletek elleni petíciót írtak alá Veszprémben, hvg.hu, 2013, https://hvg.hu/itthon/20130302_magzatkiserlet_ellenesseg
Jobbágyi Gábor: Az orvos-beteg jogviszony az új Ptk.-ban, Polgári Jogi Kodifikáció, VII. évf. 2005/3.
Jobbágyi Gábor: Az orvosi kezelési szerződés. Budapest, Szent István Társulat, 2014.
Jobbágyi Gábor: Orvosi jog. Hippokratésztől a klónozásig. Budapest, Szent István Társulat, 2014.
Kerpel-Fronius Sándor: A Nürnbergi orvosper ma is élő tanulságai. Budapest, Szent István Tudományos Akadémia, 2007.
Lomnici Zoltán: Az orvosi jog és az orvosi jogviszony alapvonalai. Budapest, Doktori értekezés, PTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2013.
Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. Budapest, Magyar Orvosi Könyvkiadó, 1940.
Mizsei Bernadett: Vallási vezetők is támogatják a magzatgyilkosságot – abortusz, mint alapvető emberi szükséglet, Vasárnap, 2021, https://vasarnap.hu/2021/04/07/abortusz-mint-alapveto-emberi-szukseglet-vallasi-vezetok-is-tamogatjak-a-magzatgyilkossagot/
Szőcs Levente: Európa nagy részében nem biztosított a szabad és biztonságos abortusz, MASZOL, 2021, https://maszol.ro/kulfold/Europa-nagy-reszeben-nem-biztositott-a-szabad-es-biztonsagos-abortusz
Hivatkozások
- A honfoglalás kori gyógyítás emlékei, https://www.arcanum.com ↑
- Szerzetesrendhez tartozó a keresztény ókortól kezdődően idegenek, zarándokok, betegek, szegények és rászorulók gondozására, a vendég iránti szeretet címén fenntartott intézmény. ↑
- Jobbágyi Gábor: Orvosi jog. Hippokratésztől a klónozásig. Budapest, Szent István Társulat, 2014, 27-28. ↑
- Latin eredetű szó, jelentése sebész ↑
- Állatorvoslás ↑
- Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. Budapest, Magyar Orvosi Könyvkiadó, 1940, 201. ↑
- Jobbágyi: Orvosi jog, 28. ↑
- Semmelweis Egyetem, https://semmelweis.hu ↑
- Jobbágyi: Orvosi jog. 28-33. ↑
- Latin szó, jelentése törvényen kívüli, törvény nélküli állapot, helyzet. ↑
- Latin szó, jelentése atyáskodó, az érintettekről saját belátása szerint, azok véleményét figyelmen kívül hagyva gondoskodó állami vagy intézményi vezetés. ↑
- Jobbágyi: Orvosi jog. 28-33. ↑
- Uo. 26. ↑
- Uo. 20. ↑
- Újszeged irattár, https://www.ujszeged.hu ↑
- A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe. MOK, 2012, 3. ↑
- Uo. 4. ↑
- Lomnici Zoltán: Az orvosi jog és az orvosi jogviszony alapvonalai. Budapest, Doktori értekezés, PTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2013, 20. ↑
- Kerpel-Fronius Sándor: A Nürnbergi orvosper ma is élő tanulságai. Budapest, Szent István Tudományos Akadémia, 2007, 10. ↑
- Német szó, jelentése felsőbbrendű ember – Friedrich Nietzsche használta először. ↑
- Jobbágyi Gábor: Az orvos-beteg jogviszony az új Ptk.-ban, Polgári Jogi Kodifikáció, VII. évf. 2005/3, 15–20. ↑
- Jobbágyi Gábor: Az orvosi kezelési szerződés. Budapest, Szent István Társulat, 2014, 8. ↑
- Uo. 14–15. ↑
- Debreceni Egyetem, https://klinikaikozpont.unideb.hu/ ↑
- Homicskó Árpád Olivér: Szociális jog II. Budapest, Patrocinium Kiadó, 2019, 37–37. ↑
- Debreceni Egyetem, https://klinikaikozpont.unideb.hu/ ↑
- A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe. MOK, 2012, 3. ↑
- Jobbágyi: Az orvosi kezelési szerződés. 81–86. ↑
- Latin eredetű szó, jelentése terhességmegszakítás, mely lehet művi, mesterséges és spontán. ↑
- https://semmelweis.hu ↑
- A Magyar Püspöki Kar körlevele az abortusz ellen. Budapest, 1956. szeptember 12. https://katolikus.hu/dokumentumtar/a-magyar-puspoki-kar-korlevele-az-abortusz-ellen ↑
- A Magyar Püspöki Kar nyilatkozata a megfogant élet védelmében. Esztergom, 1991. július 17. https://katolikus.hu/dokumentumtar/nyilatkozat-a-megfogant-elet-vedelmeben ↑
- Gottmayer Lea: Erkölcsi érvek az abortusz mellett. 2016. november 15., https://reflektor.blog.hu ↑
- Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája, https://www.europarl.europa.eu ↑
- HVG: Ezrek tüntettek Varsóban, miután meghalt egy lengyel kismama, akin valószínűleg későn hajtották végre az abortuszt, hvg.hu, 2021,https://hvg.hu/vilag/20211107_A_kismama_halala_utan_pontositott_a_lengyel_egeszsegugyi_miniszterium ↑
- Szőcs Levente: Európa nagy részében nem biztosított a szabad és biztonságos abortusz, MASZOL, 2021, https://maszol.ro/kulfold/Europa-nagy-reszeben-nem-biztositott-a-szabad-es-biztonsagos-abortusz ↑
- Mizsei Bernadett: Vallási vezetők is támogatják a magzatgyilkosságot – abortusz, mint alapvető emberi szükséglet, Vasárnap, 2021, https://vasarnap.hu/2021/04/07/abortusz-mint-alapveto-emberi-szukseglet-vallasi-vezetok-is-tamogatjak-a-magzatgyilkossagot/ ↑
- Jobbágyi: Az orvosi kezelési szerződés. 86. ↑
- Uo. 88. ↑
- Evangelium Vitae, II. János Pál pápa enciklikája a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a laikus krisztushívőknek és minden jóakaratú embernek az emberi élet sérthetetlenségéről. 1995. március 25. https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=78 ↑
- Ld. Eutanázia fogalma, https://fogalomtar.aeek.hu/index.php/Kezd%C5%91lap ↑
- Fedor Zsuzsanna: Az eutanázia, büntetőjogi és orvosi jogi szemszögből, Arsboni, 2017. március 3., https://arsboni.hu/az-eutanazia-buntetojogi-es-orvosi-jogi-szemszogbol/ ↑
- Uo. ↑
- Uo. ↑
- Jobbágyi: Az orvosi kezelési szerződés. 178–180. ↑
- Uo. 182–188. ↑
- HVG: Magzatkísérletek elleni petíciót írtak alá Veszprémben, hvg.hu, 2013, https://hvg.hu/itthon/20130302_magzatkiserlet_ellenesseg ↑
- Jobbágyi: Az orvosi kezelési szerződés. 187. ↑
- Boda Mihály: Az emberklónozás erkölcsi problémái, Magyar Tudomány, 2008/7, 782. ↑
- Potó Juli: Az emberi klónozás nem scifi többé, 24.hu, 2018, https://24.hu/tudomany/2018/02/03/az-emberi-klonozas-nem-scifi-tobbe/ ↑