KRE-DIt 2024/1 | Beküldve:

Szűcs Dániel: Egy bírói kezdeményezés nyomában, avagy esettanulmány az Alkotmánybíróság előtt folyamatban lévő indítvány kapcsán

Introdukció

Az ügy még 2023. évben indult az Alkotmánybíróságon (a továbbiakban: AB) egyedi normakontroll eljárásban, bírói kezdeményezésre, s jelenleg még nem tettek közzé alkotmánybírósági döntést.[1] Az eljárásban az első irat 2023. november 23. napján érkezett, s eddig 3 alkalommal tárgyalta az AB teljes ülése.[2] Az indítvány érkezését követően az Alkotmánybíróság beszerezte az Igazságügyi Miniszter, a Legfőbb Ügyész és az Alapvető Jogok Biztosának A Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Biztoshelyettesének amicus curiae véleményét.

A III/02516/2023. számú ügyben benyújtott indítványból megállapítható, hogy a Pécsi Törvényszék az előtte folyamatban lévő ebtartástól való eltiltás tárgyú polgári peres eljárásban – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. §-a alapján, az előtte folyamatban lévő eljárás felfüggesztése mellett – az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) 44. § (2) bekezdésének alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint az előtte P.20.166/2023. ügyszám alatt indult perben való alkalmazásának kizárását kérte az Alkotmánybíróságtól. Az Ávt. sérelmezett rendelkezése alapján az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése esetén az ügyész is jogosult keresetet indítani a tevékenységtől való eltiltás, illetőleg a tevékenységgel okozott kár megtérítése iránt. A Pécsi Törvényszék előtt indult polgári peres eljárás az ügyészség – imént nevesített – keresete alapján indult. Keresetében az ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy a Mohácsi Járásbíróság által állatkínzás bűntettében jogerősen bűnösnek talált és letöltendő szabadságvesztésre ítélt alperest tiltsa el a kedvtelésből tartott ebek tartásától 3 évi időtartamra.[3]

Az indítványozó bíróság megítélése szerint az Ávt. 44. § (2) bekezdése sérti a kettős büntetés tilalmának (ne bis in idem) elvét, továbbá a törvényes büntetés (nulla poena sine lege) követelményét, ezért az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) és (6) bekezdésébe ütközik. Indokolásában hivatkozik az Alkotmánybíróság 18/2022. (VIII. 1.) AB határozatára, amely alapján a tevékenység gyakorlásától való eltiltás jogkövetkezmény – függetlenül attól, hogy az halászati vagy állattartási tevékenységre vonatkozik – az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdése értelmében vett büntető jellegű szankciónak minősül, és így az Ávt. 44. § (2) bekezdése szerinti eljárás lefolytatása ugyanazon jogsértés kétszeres értékelésének és büntetésének tilalmába ütközhet. Az Alaptörvény B) cikkéből és a XXVIII. cikk (4) bekezdéséből levezethető büntetés jogszerűségének elvének sérelmét pedig az okozza, hogy a tevékenységtől való eltiltásra az Ávt. 44. § (2) bekezdése nem ad világos felhatalmazást a bíróság számára, akinek úgy kell döntenie az eljárás alá vont alperes újabb szankcionálásáról, hogy annak jogszabályi keretei, feltételei, a kiszabható eltiltás határai, a bírói mérlegelés szempontja teljességgel hiányoznak (nulla poena sine lege).

Jogi érvelés

Elhelyezés „térben-időben”

Jelen kérdés áttekintése során figyelemmel kell lennünk az ügy irataiban is hivatkozott hasonló tárgyú alkotmánybírósági döntésekre. E körben két alapvető döntést szükséges említenünk, melyek: a 8/2017. (IV. 18.) AB határozat és a 18/2022. (VIII. 1.) AB határozat.

A 8/2017. (IV. 18.) AB határozat esetében az volt az eldöntendő kérdés, hogy a jogerősen elbírált büntetőügyet követően (amelyben büntetőjogi szankciót alkalmaztak) indulhat-e alkotmányos keretek között olyan közigazgatási hatósági eljárás, amelyben a büntetőügyben már alkalmazott hasonló szankciókat ismételten ki lehet szabni ugyanazon cselekmény miatt. A 18/2022. (VIII. 1.) AB határozatban az volt a kérdés, hogy indulhat-e, illetve vezethet-e büntetés kiszabásához alkotmányos keretek között olyan büntetőeljárás, amelyben a korábban lefolytatott közigazgatási hatósági eljárásban már alkalmazott hasonló szankciókat (is) ismételten ki lehet szabni ugyanazon cselekmény miatt.

A fenti két eset közös vonása abban nyilvánul meg, hogy mindkét eljárási helyzetben valamennyi, a jogágnak megfelelő szankció alkalmazására lehetőség nyílt, melyek között nyilvánvalóan voltak olyanok is, amelyek azonos jellegű, büntetőjogi szankciók voltak. A jelen ügyben foglalt jogkérdés akként ragadható meg, hogy a büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet meghozatalát követően alkalmazható-e a – ne bis in idem elv sérelme nélkül – ugyanazon személlyel szemben, azonos cselekmény miatt az állattartástól eltiltás jogkövetkezménye azon polgári perben, melyet a külön jogszabályi rendelkezés felhatalmazás alapján az ügyész indít.

Az állatvédelmi hatósági eljárás (közigazgatási szervezetrendszer) főbb vonásainak és az ügyész szerepének áttekintése

A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 57. § (1) bek. b) pontja értelmében az agrárminiszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége keretében előkészíti az állatok védelmére és kíméletére, valamint az ahhoz kapcsolódó hatósági feladatokra vonatkozó jogszabályokat. Ily módon az iménti szakpolitika az agrárminiszter feladat-, és hatáskörébe tartozik.

A földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében a Kormány állatvédelmi hatóságként

a) a minisztert,[4]

b) a NÉBIH-et,

c) a Pest Vármegyei Kormányhivatalt,

d) az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatalt,

e) az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró járási hivatalt (a továbbiakban ezen alcím tekintetében: járási hivatal),

f) a települési önkormányzat jegyzőjét, fővárosban a kerületi önkormányzat jegyzőjét, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyzőt (a továbbiakban együtt: jegyző) jelöli ki.

Így tehát az Ávt. megértése miatt az állatvédelmi hatóság által hivatalból megindított közigazgatási hatósági eljárásnak van helye az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) alapján. Az Ákr. két eset kivételével[5] kizárja a fellebbezés lehetőségét. Az Ákr. 116. § (2) bek értelmében fellebbezésnek van helye, ha a határozatot a) – a képviselő testület kivételével – a helyi önkormányzat szerve, vagy b) rendvédelmi szerv helyi szerve hozta. Az Ákr 114. § rögzíti a bírói út igénybevételét, így az abban foglalt 2 esetben közigazgatási per indítható.

Ezen a ponton szükséges megemlítenünk az ügyész szerepét. Egyrészt a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 17. § b) pontja szerint közigazgatási pert indíthat az ügyészség, illetve a törvényességi felügyeletet vagy törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv, ha a felhívásában megállapított határidő eredménytelenül telt el. Másrészt az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény (a továbbiakban: Ütv.) IV. fejezete rögzíti az ügyészség közérdekvédelmi feladatait azzal a kitétellel, hogy az ügyészségnek e törvényben nem szabályozott, az igazságszolgáltatás közreműködőjeként gyakorolt büntetőjogon kívüli közérdekű feladat-, és hatásköreiről külön törvények rendelkeznek. Az ügyész ezeket a hatásköreit a törvénysértés kiküszöbölése érdekében elsősorban bírósági peres és nemperes eljárások megindításával (perindítási jog), valamint hatósági eljárások kezdeményezésével és jogorvoslat előterjesztésével gyakorolja (a továbbiakban együtt: fellépés).[6] E körben az Ütv. azt is rögzíti, hogy amennyiben törvény perindításra jogosítja az ügyészt, az eljárás közérdekűségét vélelmezni kell.[7] Az Állatvédelmi tv. 44. § (2) bekezdése alapján az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése esetén az ügyész is jogosult keresetet indítani a tevékenységtől való eltiltás, illetőleg a tevékenységgel okozott kár megtérítése iránt. Ezen utóbbi esetben azonban már nem a Kp. szabályai szerint folyó közigazgatási perről, hanem a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) alapján lefolytatott ’közönséges’ polgári perről van szó. Az ügyész perbeli legitimációját ez esetben az Ávt. 44. § (2) bekezdése teremti meg azzal, hogy a Pp. 60. §-a – az Ütv. 27. § (2) bekezdésére figyelemmel[8] – rendelkezik az ügyész külön jogszabályon alapuló, önálló perindítási jogáról, melynek értelmében abban a perben, amelynek megindítására törvény önállóan jogosítja fel az ügyészt, az ügyész a fél jogait gyakorolja.

Az imént kifejtett rendszertani áttekintés azt jelenti, hogy a jelen esetben releváns Ávt. 44. § (2) bekezdésében biztosított ügyészi perindítási jog alapvetően a közérdekvédelmi feladat-, és hatáskör keretében megjelenő fellépési jogosultságként van jelen a magyar jogban, így tehát a két eljárás szerepe, funkciója, az annak keretén belül kiszabni kívánt jogkövetkezmény jellege és a fellépés célja alapjaiban különül el.[9]

A ne bis in idem elv követelménye az Alkotmánybíróság döntéseiben

Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (6) bekezdése értelmében a jogorvoslat törvényben meghatározott rendkívüli esetei kivételével senki nem vonható büntetőeljárás alá, és nem ítélhető el olyan bűncselekményért, amely miatt Magyarországon vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más államban törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.

A kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmának alkotmányos szabályát korábban az Alkotmány nem nevesítette. Az Alkotmánybíróság a ne bis in idem elvét már a 42/1993. (VI. 30.) AB határozatában olyan alkotmányos jelentőségű rendelkezésnek tekintette, amelyik – összekapcsolva a res iudicata elvével – az állam büntetőhatalmának tényleges korlátját jelentheti.[10] Az AB az Alaptörvény hatálybalépését, immáron a kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmának kifejezett nevesítését követően is fenntartotta korábbi értelmezését és egyúttal leszögezte, hogy a ne bis in idem elve egyfelől alapjogi rendelkezés az állami büntetőhatalom visszaélésszerű gyakorlásával szemben, másfelől pedig a jogbiztonság érvényesülésének érdekében működő szabály, hisz az érdemi bírósági döntések végleges jellegét garantálja.[11]

A kétszeres értékelés büntetőjogi tilalmának célja és értelmének vizsgálata körében – egyúttal a 42/1993. (VI. 30.) AB határozat iménti tézisét megerősítve – az Alkotmánybíróság azon elvi kiindulópontra helyezkedett, melynek értelmében az állami büntetőigény érvényesítése a jogállamokban kizárólag akkor nyerhet alkotmányos igazolást, ha azt olyan eljárási garanciák megtartása mellett folytatják, amelyek ellensúlyt képeznek az állami hatalommal szemben és elejét veszik az állami büntetőhatalom önkényes, visszaélésszerű gyakorlásának. Az állam büntetőhatalmának korlátját jelentő, ilyen eljárási elvnek számít az Alaptörvény XXVIII. cikkében foglalt alkotmányos garanciarendszer, valamint a büntetőeljárási törvény alapelvei között nevesített kétszeres értékelés tilalma is. Az alkotmányos rendelkezés a res iudicata, valamint a ne bis in idem elvek összekapcsolásán keresztül egy relatív eljárási akadályt fogalmaz meg az elbírált, büntetendő cselekmények tekintetében. Az alkotmányos szabály egyfelől alapjogi rendelkezés az állami büntetőhatalom visszaélésszerű gyakorlásával szemben, másfelől pedig a jogbiztonság érvényesülésének érdekében működő szabály, hiszen garantálja az érdemi bírósági döntések végleges jellegét.[12]

Az Alkotmánybíróságnak következetes a gyakorlata a tekintetben, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikkében foglalt, egyes büntető anyagi jogi, illetve eljárásjogi gyökerű alkotmányos alapelvek érvényesülési körét nem szűkíti le a szorosan vett büntetőjog területére, hanem esetről esetre mérlegeli, hogy a konkrét ügyben vizsgált jogszabályok a széles értelemben vett jogi felelősségi rendszer olyan elemeinek minősülnek-e, amelyek alkalmazásakor érvényesülnie kell az alapelveknek. Az Alkotmánybíróság az értékelés során tehát nem a formális természetű jogági besorolást tekinti döntőnek, hanem az érintett jogszabály tartalmából, funkciójából indul ki. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a büntetőjogi gyökerű alkotmányos alapelveknek érvényesülniük kell az olyan – más jogágba sorolt – eljárások tekintetében is, amelyek valamely jogellenes magatartás szankcionálására irányulnak és preventív, valamint represszív jellegű jogkövetkezmény alkalmazásával zárulnak.[13]

Az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdésében foglalt rendelkezés nem tiltja önmagában azt, hogy valakivel szemben, ugyanazon jogellenes cselekménye miatt több, más jogágba tartozó, eltérő funkciójú eljárást folytassanak le és ezek eredményeként jogkövetkezményt alkalmazzanak. A ne bis in idem elvében testet öltő alkotmányos garancia kifejezetten az állami büntetőhatalom visszaélésszerű gyakorlásával szemben védi az egyént, ezért annak a tilalmát foglalja magában, hogy meghatározott személlyel szemben, ugyanazon büntetendő cselekmény miatt – azt követően, hogy büntetőjogi felelősségéről jogerős döntés született – újabb, büntető szankció alkalmazására irányuló eljárást indítsanak, illetve büntető jogkövetkezményt alkalmazzanak.[14] A garanciális rendelkezés magában foglalja ugyanakkor annak a tilalmát, hogy valakivel szemben ugyanazon jogellenes cselekménye miatt egymást követően vagy egymással párhuzamosan több olyan büntető szankció alkalmazására irányuló eljárás folyjon, amelyek eredményeként több büntető jogkövetkezmény alkalmazására kerül sor.[15]

Az Igazságügyi Miniszter az állásfoglalásában akként nyilatkozott, hogy a jelenlegi konstelláció az AB által már korábban eldöntött és deklarált jogkérdés, mely szerint az állattartástól eltiltás nem represszív jellege – a 8/2017. (IV. 18.) AB határozatban – megállapításra került, így – utalva a 18/2022. (VIII. 1.) AB határozatra is – a ne bis in idem elv követelménye nem sérül. Mindemellett az integrált szabályozási modell jogi sajátosságait bemutatva rögzíti, hogy a jelen ügyben az állattartástól eltiltást kizárólag a polgári peres eljárásban lehet kiszabni, míg a büntetőeljárásban erre nincs lehetőség, ily módon a kétféle eljárás, illetve az azokban foglalt szankciók egyértelműen kiegészítik egymást. Emellett hozzátette, hogy az eljárások nem egymást ismétlik, hanem egymásra tekintettel folynak. A polgári peres eljárásban a bűnösséget megállapító (büntető)ítéletben már megállapított jogsértésre tekintettel kerül sor az eltiltás kiszabásának a mérlegelésére.

A szankció represszív jellege

A fentiekre tekintettel tehát a következőkben azt kell áttekinteni, hogy mely jogkövetkezmény tekinthető represszív jellegű büntetőszankciónak.

A 8/2017. (IV. 18.) AB határozat rögzíti, hogy az Alkotmánybíróság annak mérlegelésekor, hogy a vizsgálat alá vont eljárás, illetve szankció ’büntető’ jellegű-e vagy sem, nem az adott eljárás jogági besorolását tekinti döntőnek, hanem az eljárás és jogkövetkezmény funkciójából indul ki. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdése tekintetében egy eljárás abban az esetben büntető jellegű, ha valamely természetes személy által megvalósított jogellenes cselekmény miatti felelősségre vonásra irányul, amennyiben az eljárás során alkalmazandó jogkövetkezmény büntetésnek minősül, azaz – célját és hatását tekintve – megtorló jellegű és prevenciót szolgáló joghátrány.[16]

Tehát, amennyiben a jogerős büntetőítéletben alkalmazott joghátrány (büntetés) mellett ugyanazon személlyel (vádlott) szemben, ugyanazon cselekmény (tényállás) miatt egy másik (újabb), de funkciójában és jellegében eltérő (nem ’büntető’, hanem jelen esetben megelőző védelmi jellegű) jogkövetkezmény kerül megállapításra és alkalmazásra, az nem sérti a fentiekben értelmezett jogelvet.

A 8/2017. (IV. 18.) határozatban az AB megállapította, hogy a határozat szövegében rögzített feltételekkel kiszabott állatvédelmi bírság, illetve az annak kiszabására irányuló közigazgatási eljárás büntető jellegű szankciónak, illetve eljárásnak minősül az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdése szempontjából. Az Alkotmánybíróság megállapította ugyanakkor azt is, hogy az állatvédelmi bírság helyett (vagy amellett) alkalmazható jogkövetkezmények nem sorolhatók a büntető jellegű jogkövetkezmények közé, azok nem az elkövetett jogsértés megtorlására irányulnak, hanem meghatározott tevékenységre kötelezést, vagy az állattartástól való tiltást tartalmaznak és céljuk elsősorban a reparáció, a tudatformálás és a prevenció.[17]

Az AB azt is megállapította ugyanezen döntésében, hogy a kétszeres eljárás alá vonás és büntetés alaptörvényi tilalma nem zárja ki minden esetben az állatvédelmi hatósági eljárás lefolytatását ugyanazon személlyel szemben, a büntetőjogi felelősségének jogerős ítéletben történt megállapítását követően, azzal azonos tényállás és jogellenes cselekmény mellett sem, hiszen az említett – a bírság helyett alkalmazható – jogkövetkezmények nem tekinthetők büntető jellegű szankciónak. Az Alkotmánybíróság az indokolás IV/3.3.1. pontjában megállapította, hogy az Ávt. rendelkezései alapján az állatvédelmi hatóság (illetve a felülvizsgálatot végző bíróság) mérlegelési joggal rendelkezik a tekintetben, hogy az állatvédelmi hatósági ügyben bírságot alkalmaz, vagy más, nem represszív jogkövetkezményt.[18]

Az állattartástól való eltiltás jogkövetkezménye

Az indítványozó azonban a 18/2022. (VIII. 1). AB határozat eltérő megállapítását szembe állította az előzővel, melynek értelmében az AB a halászati tevékenységtől való eltiltás kapcsán a következő álláspontra helyezkedett:

„A konkrét esetben alkalmazott halvédelmi bírság sajátosságait – különösen kiszabásának a szempontrendszerét – áttekintve és a fenti megállapításokat azokra alkalmazva az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az adott bírság nem elsősorban az elkövetett jogellenes magatartás anyagi kompenzációja és nem is a jogkövető magatartás kiváltását célozza, hanem a már elkövetett jogsértés miatt alkalmazott megtorlás, vagyis olyan represszív szankció, amely a generális és a speciális prevenció céljait szem előtt tartva sújtja – akár jelentős mértékű – anyagi teherrel a jogellenes cselekmény elkövetőjét. Hasonló következtetésre jutott az Alkotmánybíróság a tevékenység végzésétől történő eltiltás jogkövetkezmény kapcsán is. Ez utóbbi szintén nem pusztán valamely közigazgatási jogi rendelkezés érvényesítését, a jogsértés megszüntetését szolgálja, hanem a szabályszegőt meghatározott időtartamban sújtó korlátozással az elkövetett jogellenes cselekmény miatti megtorlás és az újabb jogsértő magatartás megelőzésének eszköze.

Az Alkotmánybíróság ezért megállapította a halvédelmi hatósági eljárás és az abban alkalmazható halvédelmi bírság, valamint eltiltás jogkövetkezmények büntető jellegét.”[19]

Figyelemmel az Alapvető Jogok Biztosának A Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Biztoshelyettesének (továbbiakban: Biztoshelyettes) véleményében foglaltakra a következők említése válik szükségessé. Az Ávt. releváns hatósági eljárásokra vonatkozó előírásai[20] az állat kedvtelésből való tartásától és az állatfaj tartásától való eltiltást határozzák meg, melyeket a törvény az állattartástól való eltiltás közigazgatási szankciójaként rögzít. Ezen eltiltásra, mint az ’állat jóléte’ biztosítását szolgáló jogkövetkezményre azonban nem csak (a kedvtelésből és nem kedvtelésből tartott) állatok tartása esetén, hanem állatkísérletek kapcsán is sor kerülhet.[21] A Biztoshelyettes akként foglalt állást, hogy az Ávt. szerinti eltiltás tartalmában nem minden esetben büntető jellegű intézkedés, hisz különösen a kedvtelésből tartható állatok körében a jó gazda gondosságát nélkülöző tartás esetén valójában nem foszt meg senkit semmitől.[22]

A 18/2022. (VIII. 1.) AB határozat azon rendelkezésének tükrében, melynek értelmében a halvédelmi hatósági eljárás és az abban alkalmazható halvédelmi bírság, valamint eltiltás jogkövetkezmények büntető jellege megállapításra került, döntő fontossággal bír a jogkövetkezmény tényleges alkalmazhatóságnak kérdése. Kiváló érzékkel mutat rá az Igazságügyi Miniszter és a Biztoshelyettes azon tényre, miszerint a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény[23] (a továbbiakban: Szankció tv.)[24] 5/A. §-a alapján, amennyiben a bíróság a jogsértő magatartást megvalósító természetes személyt ugyanazon tényállás alapján jogerős ügydöntő határozatban elítélte és vele szemben büntetést szabott ki, illetve intézkedést alkalmazott, vagy arra hivatkozással, hogy a bűncselekményt nem a vádlott követte el, felmentette, nem alkalmazható a 2. § (3) bekezdés c) és d) pontjában foglalt közigazgatási szankció. A Szankció tv. 2. § (3) bekezdés d) pontja vonatkozik a tevékenység végzésétől történő eltiltás közigazgatási hatósági szankcióra, amelynek az állattartástól eltiltás is minősül. Ekként tehát a Szankció tv. iménti rendelkezése kizárja annak lehetőségét, hogy a büntetőbíróság által történő elítélést követően indult közigazgatási hatósági ügyben állattartástól eltiltást alkalmazzon a közigazgatási hatóság.

A Biztoshelyettes rámutat arra is, hogy az Ávt. szerinti eltiltás nem csak természetes, hanem jogi személlyel szemben is alkalmazható, továbbá a környezetügy területén való alkalmazásának általános indoka és szerepe nem a korábbi cselekmény ’megtorlása’, vagyis a jogellenes magatartás szankcionálására, hanem egyértelműen pro futuro – a közérdek védelmén alapuló – megelőző (védelmi) intézkedés, így büntető jellegről nem beszélhetünk. Lényeges továbbá, hogy a polgári bíróság a sérelmezett jogszabályi rendelkezés alapján indított perben megvizsgálja az érintett személy (állattartással kapcsolatos) alkalmasságát, mérlegeli a felek jogos érdekeit, így más következtetésre juthat, mint a közigazgatási hatóság vagy a büntetőbíróság.

Ezen állásponthoz csatlakozik a Legfőbb Ügyész is, amikor a jelen ügyben benyújtott amicus curiae véleményében akként nyilatkozik, hogy az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény az állatokért való felelősség körében kizárólag a speciális közigazgatási jogkövetkezményekről rendelkezik, így a polgári jogi felelősség fennállása a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 101. §-a (1) bekezdéséből vezethető le, figyelemmel a Kvt. 3. §-ának (2) bekezdésére. A környezethasználatot korlátozó, illetve tiltó intézkedések célja nem a felelősség megállapítása és az elkövető szankcionálása, hanem – a megelőzés és az elővigyázatosság elve alapján – a védendő érték (környezeti elem, természeti érték, vízbázis, növények ás állatok) érdekében történő jövőbeli és megelőző védelmi jellegű intézkedés meghozatala.[25]

A Biztoshelyettes az indítványozó azon – Ávt. 44. § (2) és 48. § (2) bekezdését érintő – álláspontját cáfolja, miszerint mindkét eltiltásfajta azonos szankciós célokat szolgál.[26] A jelen tevékenységtől eltiltás a bíróság előtt érvényesíthető közérdekvédelmi jellegű és megelőzési célú igényérvényesítési eszköz, „amelynek indoka az állatvilág egyedének közvetlen emberi magatartástól függő kitettségének csökkentése, ezáltal az egyedkíméleti védelem magasabb szintjének biztosítása, a fogságban tartandó állatok jövőbeli védelme, az állattartókkal szembeni jogi és társadalmi elvárások érvényesülésének garantálása” – fogalmaz a Biztoshelyettes.[27] Így tehát nem az eltiltás és annak mikéntje, hanem a két alanyi kör kereshetőségi jogának törvényi szintű biztosítása bír relevanciával.[28] A 48. § (2) bekezdés értelmében az állatvédelmi jogszabályok megsértése miatt – az ilyen magatartástól való eltiltás iránt – a bíróság előtt pert indíthatnak az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) szerinti azon civil szervezeteket, amelyek tevékenysége az állatok védelmére irányul. Az Igazságügyi Miniszter álláspontját osztva jómagam is akként foglalok állást, hogy amennyiben az AB az indítványt alaposnak találja, az kedvezőtlen irányban befolyásolná a közérdekvédelmi keresetindítási lehetőségeket arra figyelemmel, miként az AB az Ávt. 44. § (2) bekezdésével kapcsolatban alaptörvény-ellenességet állapít meg, az szükségszerűen kihatna az Ávt. 48. § (2) bekezdésében szabályozott ugyanilyen jellegű keresetindítási jogra.[29] E részkérdés azért bír relevanciával, mert ez a fajta jogérvényesítési eszköz „[…] tulajdonképpen az állami szervek tétlensége esetére szolgáló olyan korrekciós lehetőségnek tekinthető, amely arra szolgál, hogy az állatok védelme ilyen esetben is biztosítható legyen. A rendelkezés hatályon kívül helyezése az állatvédelem eddig elért szintjének a csökkenéseként […]” realizálódna.[30]

Klaudikálóan kógens szabályozási jelleg

E körben értékelendő a Legfőbb Ügyész állásfoglalásának következő tézise. Az ún. visszalépés tilalmának elvét érintően az Alkotmánybíróság már több döntésében kifejtette álláspontját. Így például a 28/1994. (I. 20.) AB határozatban (ún. környezetvédelmi alaphatározat) akként foglalt állást, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti, a környezet állapotának romlását vagy ennek kockázatát nem engedheti meg. E határozat szerint az állam a védelmi szinttől csakis olyan feltételek fennállásakor léphet vissza, amikor alanyi alapjog korlátozásának is helye lenne. A környezethez való jog érvényesítése a védelem elért szintjének fenntartásán belül azt is megkívánja, hogy az állam a preventív védelmi szabályoktól ne lépjen vissza a szankciókkal biztosított védelem felé.[31]

A 3223/2017. (IX. 25.) AB határozat megállapította azon kritériumot, miszerint a visszalépés tilalma egyaránt vonatkozik a környezet és természet védelmét érintő anyagi jogi, eljárásjogi és szervezeti szabályozásra. Erre tekintettel a Legfőbb Ügyész arra is kitért a véleményében, miként a Btk.-ban joghátrányként nem szerepel az állattartástól eltiltás, az indítvány elfogadásával a visszalépés tilalmának elve egyértelműen sérülne, hiszen nem volna jogi lehetőség az állatvédelmi eltiltás kiszabására.[32]

Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelme

Az eddigiekben felvázolt indokok mentén, azokkal egyetértve, meglátásom szerint a ne bis in idem elvét sértő és egyúttal az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdésébe ütköző jelleg megállapítása körében az indítvány alaptalan.

Álláspontom szerint ugyanakkor az indítvány (összességében) részben alapos, melynek következtében az Ávt. 44. § (2) bekezdés megsemmisítésének mellőzése mellett mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet lehet szükséges megállapítani a következőkre figyelemmel.

Az indítványozó bíróság az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmét is nevesítette a végzésében, amellyel – az előtte folyamatban lévő polgári peres eljárást felfüggesztve – az Alkotmánybírósághoz fordult.

A Pécsi Törvényszék álláspontja szerint az Ávt. 44. § (2) bekezdésének normatív tartalma lényegében abban merül ki, hogy az ügyészt feljogosítja a perindításra. A normaszövegből még kitűnik, hogy az ügyész felperesi legitimációs joga a tevékenységtől való eltiltás, illetőleg a tevékenységgel okozott kár megtérítése iránt áll fenn az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése esetén. A jogszabály sem itt, sem másutt nem adja meg a tevékenységtől eltiltás jogszabályi kereteit: kifejezetten nem ad felhatalmazást a bíróságnak a tevékenységtől való eltiltásra, az legfeljebb közvetetten vezethető le a jogszabályszövegből; semmilyen támpontot nem ad arra, hogy mit ért a tevékenységtől való eltiltás alatt, nem határozza meg annak feltételeit, így voltaképp azt hogy milyen esetben kell vagy lehet elrendelni, emellett hiányoznak a kiszabható büntetési tételek (az eltiltás minimum és maximum terjedelme) és a bírói mérlegelés szempontjai. Ebből fakadóan sérülni látszik az Alaptörvény B) cikkéből és XXVIII. cikk (4) bekezdéséből levezethető nulla poena sine lege követelménye – állapítja meg az indítványozó.[33]

Az imént kifejtettekkel – a korábbiakban levezetett módon, miszerint az eltiltást nem ’büntető’ jellegű szankcióként állapítottuk meg – akként értek egyet, hogy büntetési tételkeret alatt nem a szankciós joghátrány időtartamát, hanem (a nem represszív) jogkövetkezmény időtartamát értem. Emellett egyetértek a bíróság azon felvetésével, miszerint az ügyész által indított polgári perben az eltiltás körében hiányoznak a bírói mérlegelés szempontjai, s a jogkövetkezmény időtartamára vonatkozó rendelkezések. Ennek alátámasztására felhívom a Kúria – az Ávt. 44. § (2) bekezdése alapján az ügyész (felperes) által ebtartástól való eltiltás tárgyában indított perben meghozott – Pfv.21.820/2013/6. számú precedensértékű határozatának következő passzusait.

A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra helyesen hivatkozik, hogy tévesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az adott esetben az Ávtv. 43. §-ának(9) és (10) bekezdésének alkalmazására lehetőség van. A perbeli cselekmény elkövetése – amire alapítja a felperes az ebtartástól való eltiltásra irányuló keresetét – 2011. január 7-én valósult meg, míg a felperes által sérelmezett és a másodfokú bíróság által hivatkozott törvényi feltételekkel kapcsolatos rendelkezés 2012. január 1-jén lépett hatályba. Ennek alkalmazására visszamenőleges hatállyal nem kerülhet sor. Arra is helyesen hivatkozik a felperes – amennyiben a módosított rendelkezés hatálya alá tartozna a cselekmény – azért sem alkalmazható az Ávtv. 43. § (9) és (10) bekezdése, mert ez nem a polgári perre, hanem a közigazgatási hatáskörbe tartozó eljárásra vonatkozik. Helyesen hivatkozott arra is a felperes, hogy a törvény nem tartalmaz utaló szabályt arra vonatkozóan, hogy a perben alkalmazni kell a közigazgatási szervekre vonatkozó szabályokat, ezért tévesen vette figyelembe a másodfokú bíróság a döntésénél e rendelkezésekben meghatározott feltételeket.[34]

A Kúria emellett ugyanakkor a következőt is megállapítja. Az adott esetben az Ávtv. 44. §-ának (2) bekezdése alapján kellett elbírálni a keresetet, e körben pedig azt kellett vizsgálni a felperes keresete alapján, hogy az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályokat az alperes megsértette-e. Arra helyesen hivatkozik a felperes, hogy további feltételeket e körben a jogszabály nem támasztott és ezért nem vitásan a közigazgatási hatósághoz képest szélesebb körben biztosította a bírói döntés lehetőségét. Ez azonban egyben azt is jelenti, hogy a bíróságnak a döntésénél lehetősége van a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján mérlegelni a rendelkezésre álló tényeket és bizonyítékokat, és ennek alapján értékelni, hogy a tevékenységtől való eltiltásra sor kerüljön-e és milyen feltétel (időtartam) mellett. A felperes maga is arra hivatkozott, hogy a bírói döntés szélesebb körben történő értékelési lehetősége az „elbírálandó élethelyzetek sokrétűségéhez, az alkalmazható jogkövetkezmény súlyához és a jogállamiság követelményeinek való megfeleléshez igazodik”. Az adott esetben a jogerős büntető ítélet tartalmára is figyelemmel nem vitás, hogy az alperes elkövette az állatkínzás vétségét a kutyája személygépkocsi vonóhorgához kötésével és ily módon történő húzásával. Nem volt vitás az a tény sem, hogy emiatt a kutya 14-21 nap alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az alperes tehát az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályokat megsértette. Az adott esetben azonban éppen az egyszeri esetre, és arra a körülményre is figyelemmel, hogy az állatot ért szenvedés/sérülés mértéke rövid időtartamú volt, értékelve azt is, hogy az alperes az állat sérülését látva intézkedett az ellátásáról, és nem utolsósorban a cselekménynek más hatóság – büntető bíróság és állatvédelmi hatóság – által történt szankcionálására tekintettel, az adott esetben indokolatlan az alperes eltiltása az ebtartástól. Téves a felperes álláspontja, hogy amennyiben a jogsértés megállapítható, ebből automatikusan következik az eltiltásról való rendelkezés. Éppen abból, hogy a perben irányadó rendelkezés az eltiltás alkalmazásához feltételt nem szab, az következik, hogy a bíróság mérlegelheti a jogsértés súlyát és következményeit és ezekre tekintettel dönthet úgy, hogy mellőzi az állattartástól való eltiltást.[35]

Azonban e kérdéskör mentén – úgy gondolom – van érdemi feladata az Alkotmánybíróságnak, és az indítványnak részben helyt adva, a jogértelmezése útján indokolt volna direkt módon kifejezésre juttatnia a hivatkozott jogszabályi rendelkezés[36] alaptörvénnyel való összhangját.

Záró gondolatok

A fentiekre tekintettel kívánatosnak tartanám az Alkotmánybírság azon eljárását, mely szerint az indítványt részben alaposnak találná – a törvényi rendelkezés megsemmisítésétől eltekintve – mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapítana meg, s határidő tűzésével egyúttal felhívná a jogalkotót a hiányosságok pótlására a normavilágosság kapcsán felállított alkotmánybírósági kívánalmakra figyelemmel, melyeket ugyan a büntetőjogias szankciók kapcsán fogalmazott meg az AB, azonban – meglátásom szerint – jelen esetben is alkalmazandónak szükséges tekinteni, elvégre a jogsértő cselekményt követően alkalmazandó, a jövőre nézve preventív jellegű jogkövetkezmény esetében is kívánatos, hogy a norma megfeleljen az alább felvillantott kritériumrendszernek.[37]

Az alapjogként megfogalmazott nullum crimen/nulla poena sine lege elvek a jogbiztonság tartalmi elemeinek magasabb szintű érvényesülését jelentik, elsősorban a büntetőjog területén. Az Alkotmánybíróság a 30/2014. (IX.30.) AB határozatában kifejtette, hogy ez az alapjog – figyelemmel az EJEB gyakorlatára – kiterjeszthető más büntetőjogias jellegű jogviszonyokat szabályozó jogterületre, annak hangsúlyozása mellett, hogy a hagyományos büntetőjog és a büntetőjogias jellegű jogviszonyok eltérő jellegéből fakadóan a nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege elvek nem feltétlenül ugyanolyan tartalommal érvényesülnek. [38]

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a büntetőjogi gyökerű alkotmányos alapelveknek érvényesülniük kell az olyan – más jogágba sorolt – eljárások tekintetében is, amelyek valamely jogellenes magatartás szankcionálására irányulnak és preventív, valamint represszív jellegű jogkövetkezmény alkalmazásával zárulnak.[39]

A 36/2013. (XII. 5.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a vizsgált elveket a normavilágossággal kötötte össze. A nulla poena sine lege elvből – egyebek mellett – következik a büntetések törvényben való meghatározottsága, vagyis, hogy törvény határozza meg a szankcionált magatartás (jelen esetben: jogsértő cselekmény) esetére kilátásba helyezett joghátrányt (jelen esetben: preventív jogkövetkezményt). A törvényben meghatározottság magában foglalja azt is, hogy a büntetések (jelen esetben: jogkövetkezmények) megállapítására vonatkozó rendelkezések kellően egyértelműek legyenek ahhoz, hogy az érintettek ésszerűen előre láthassák és felmérhessék jogsértő magatartásuk lehetséges jogkövetkezményeit. A büntetésekre vonatkozó szabályoknak is koherens rendszert kell alkotniuk, mely nem jelenti egyúttal azt is, hogy e szabályok ne szorulnának bírói jogértelmezésre. Ez a bírói jogértelmezés azonban nem lehet önkényes, és hátterében jogszabályi rendelkezésnek kell állnia.[40]

Bibliográfia

Az ügyben benyújtott dokumentumok – anonimizált formában – teljes terjedelemben megtekinthetők a következő linken: alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=48973AD38FD61F74C1258A760060492C

A Pécsi Törvényszék 50.P.20.166/2023/18/I. sz. végzése, mint Indítvány (III/02516-0/2023)

A legfőbb ügyész P.KvFKv.4751/2023. sz. amicus curiae véleménye (III/02516-29/2023)

Az Igazságügyi Minisztérium XX-AJFO/l10/.3./2024. sz. amicus curiae véleménye, mint állásfoglalás (III/02516-6/2023)

A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes AJB-292/2024. sz. amicus curiae véleménye, mint állásfoglalás (III/02516-2/2023

Hivatkozások

  1. 2024. május 13. napjáig vizsgálva. ↑
  2. 2024. április 16., 23. és május 7. napján. ↑
  3. Az ügyben benyújtott dokumentumok – anonimizált formában – teljes terjedelemben megtekinthetők a következő linken: alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=48973AD38FD61F74C1258A760060492C (Letöltés: 2024. május. 1.) ↑
  4. Előző bekezdés alapján értsd: agrárminiszter. ↑
  5. Ákr. 116. § (2) ↑
  6. 2011. évi CLXIII. törvény 26. § (1) ↑
  7. 2011. évi CLXIII. törvény 26. § (6) ↑
  8. Az ügyészt abban a peres vagy nemperes eljárásban, amelyet törvény alapján indít, vagy ellene indítanak, a féllel azonos jogok illetik meg. ↑
  9. Az állami igényérvényesítés büntetőjogi letéteményesének szerepe KONTRA az igazságszolgáltatás közreműködőjeként gyakorolt, a büntetőjogon kívüli közérdekű feladat-, és hatáskörében eljáró szerep. ↑
  10. Ld. 42/1993. (VI. 30.) AB határozat; 8/2017. (IV. 18.) AB határozat [27] ↑
  11. Ld. 33/2013. (XI. 22.) AB határozat [19] ↑
  12. Uo. ↑
  13. Ld. 19/2009. (II. 25.) AB határozat; 8/2017. (IV. 18.) AB határozat [26] ↑
  14. 8/2017. (IV. 18.) AB határozat [35] ↑
  15. 18/2022. (VIII. 1.) AB határozat [66] ↑
  16. 8/2017. (IV. 18.) AB határozat [35]; Ld. még: 18/2022. (VIII. 1.) AB határozat [67] ↑
  17. 8/2017. (IV. 18.) AB határozat [42]–[43] ↑
  18. Uo. [44] ↑
  19. 18/2022. (VIII. 1.) AB határozat [84]–[85] ↑
  20. Ávt. 43. § (9)–(10) ↑
  21. Ávt. 33. § (3) ↑
  22. A Biztoshelyettes állásfoglalása, 4. ↑
  23. A tv. hatálya az 1. § (1) bekezdés értelmében az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági eljárás során megállapított jogszabálysértések (a továbbiakban: közigazgatási szabályszegés) esetén a közigazgatási hatósági ügyben érdemi döntéssel kiszabható jogkövetkezményekre (a továbbiakban: közigazgatási szankció) terjed ki. ↑
  24. A jogszabály alapvetően kógens jellegű, az 1. § (2) bekezdése expressis verbis kimondja, hogy: „[e] törvény rendelkezéseitől törvény akkor rendelkezhet eltérően, ha ezt e törvény megengedi”. ↑
  25. Legfőbb Ügyész állásfoglalása, 1. ↑
  26. Indítvány [28] ↑
  27. A Biztoshelyettes állásfoglalása, 5.; Ld. még: 8/2017. (IV. 18.) AB határozat [43] ↑
  28. Uo. 6. ↑
  29. Ezzel összhangban lásd: Legfőbb Ügyész állásfoglalása, 2. ↑
  30. Igazságügyi Miniszter állásfoglalása, 9–10. ↑
  31. Legfőbb Ügyész állásfoglalása, 1. ↑
  32. Uo. 2. ↑
  33. Indítvány [37]–[38] ↑
  34. Kúria Pfv.21.820/2013/6. sz. precedensértékű határozata ↑
  35. Uo. ↑
  36. Ávt. 44. § (2) ↑
  37. Ld. a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 2. § (1): „A jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.” ↑
  38. Indítvány [39]; Ld. 30/2014. (IX. 30.) AB határozat [71] és [108] ↑
  39. 8/2017. (IV. 18.) ABH. [26] bek. ↑
  40. Indítvány [40] bek. ↑